Tippek

2023.05.31. 18:14

Hevesi Tamás elmondta, mit vár az Európa Liga és a Bajnokok Ligája döntőjétől

A gyulai származású népszerű énekes, Hevesi Tamás elmondta, kire voksol a Sevilla – Roma Euro Liga (EL) és a Manchester City – Internazionale Bajnokok Ligája (BL) győzteseként.

A spanyol focit jól ismerő Hevesi Tamás a duol.hu-nak igazi szakértőként nyilatkozva az EL döntőn a Sevillától szép focit vár, de úgy gondolja, hogy mégis a játékot széttördelő, védekező felfogásban fellépő Roma, José Mourinho csapata emelheti magasba majd a kupát, aki az eredményességért beáldoz mindent. Hevesi szerint az EL döntő nem lesz jó meccs. A Sevilla futballozni akar, akik egy attraktív, kreatív, egy kifejezetten offenzív támadó futballt játszanak. Az olasz futballt kevésbé szereti, mert elmondása szerint, ahol kitalálták a catenacciot (defenzív taktikai rendszer, ellentámadásra építő játék – a szerk.) az nem lehet szép futball. Mourinho gyakorlatilag elrontja az ellenfél játékát, erre épül a taktikája. Visszaállnak, nem hagynak, helyet, jól védekeznek és abból indítanak kontratámadást. Ezt csinálta az Interrel is, és ez eredményre vezetett. Valószínű ez fog történni szerdán este is itt Budapesten, a Puskás Arénában.

A BL döntő végső kimenetelét illetően szinte mindenki Manchester City győzelmet vár, de nem lehet elmenni amellett, hogy – bár nagyon szereti Pep Guardiolát, de – ő az utolsó, döntő pillanatban valamit el szokott hibázni. Nem szabad elfelejteni, hogy a két attitűd között óriási különbség van. A Citytől mindenki azt várja, hogy megnyeri, mert a klub egy „multi csilliárdos” klub, míg az Inter hozzájuk képest egy szerényebb büdzsével rendelkezik.

Hevesi szerint az Internek ez „a mérkőzés”, míg a Citynek „egy mérkőzés” lesz a legmagasabban jegyzett európai foci kupadöntő. Ebben az esetben meglepetést vár, és bár a City százszor esélyesebb, de mégis Inter győzelemre voksol.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!