TV2

2023.04.13. 13:24

Bekukkantottunk a meztelen igazság próbájára - videóval

Különleges élményben lesz része mindazoknak, akik április 13-án este a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházba látogatnak. Gregor Bernadett és Varga Viktor ugyanis közös darabbal lépnek színpadra, melyet eddig még senki sem láthatott.

Beol.hu

Gregor Bernadett és Varga Viktor várhatóan tökéletes párost alkotnak majd a színpadon

Forrás: TV2

A nool.hu írása szerint, április 13-án Gregor Bernadett és Varga Viktor közösen lép színpadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban. Bár ők ketten látszólag nagyon különböznek egymástól, a teátrum mégis úgy gondolta, hogy érdemes volna őket egy közös produkcióban látni. A Meztelen igazság című közös darab kapcsán Varga Viktor már korábban is azt nyilatkozta, hogy elmondhatatlanul izgatott, hogy egy ilyen vonzó nővel szerepel majd együtt.

Ő egy legendás nő! Tehetséges, a nevére felkapják az emberek a fejüket. Emellett világ életében vonzó volt – fogalmazott korábban az énekes, akiről Gregor Bernadettnek is megvan a maga véleménye. 

Viktor egy extrém figura, egy polihisztor, aki számára nem léteznek tabuk, a zenélésben sem. Soha eszembe nem jutott volna, hogy jó párost alkothatnánk a színpadon – vélekedett a közös munkáról a gyönyörű színésznő.

A démonian csábító Gregor Bernadett és az extravagáns zenész, Varga Viktor főszereplésével tehát csütörtök este mutatják be a darabot a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, melynek próbáiról szerda este a TV2 Tények Plusz műsorában mesélt a két művész. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!