Kezdeményezés

2022.10.26. 06:41

A koraszülöttekért mesél a gyulai származású Mező Misi

A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány a kedvezményezettje a Magna Cum Laude frontembere szólóprodukciójának, amelyre november 19-én várják az érdeklődőket a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnyába. A Mező Misi: Mesélő című produkcióban az előadó az életéből oszt meg pillanatokat, zene kíséretében.

Mező Misi

Fotó: Pesthy Márton

Túlzás nélkül hazatér november közepén a gyulai Magna Cum Laude énekese egy szóló produkciójával. Haza, hiszen – bár ő a fővárosban él – együttesét a mai napig gyulaiként határozza meg a közönség. S haza amiatt is, mert a műsorában felidézésre kerülő élményeinek első színhelyei itt vannak: Dobozon, Békéscsabán, Gyulán.

A Mező Misi: Mesélő című estjében az énekes a magánéletéből és a zenei pályája során megélt élményekről mesél. Az életéből előhúzott történeteket olyan, akusztikus gitárkísérettel játszott dalok színesítik, amelyek a meséltekhez hasonlóan meghatározók voltak az életében.

Humorral, vidámsággal, néhol elgondolkodtató történetekkel szórakoztat, egyszerre teremtve felszabadult, majd bensőséges és meghitt hangulatot. Ráadásul műsora nem kötött, közönsége interaktivitása, reakciói és hangulata függvényében tereli azt.

A november 19-én délután 5 órakor, a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnyában kezdődő produkcióval az előadó segíteni szeretne, ami nem idegen sem tőle, sem a zenekartól. Mező Misi ezen estjének bevételét a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány kapja  – olvasható a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Facebook-oldalán.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!