interjú

2018.04.19. 15:42

Gönczi Gábornak át kellett értékelnie az életét

A szombat az új vasárnap – ez a Tények műsorvezetőjének, Gönczi Gábornak a hitvallása a következő nyolc hétre. Bár nem volt könnyű erre az elhatározásra jutnia, szerelme biztosította támogatásáról.

Merőben új helyzet állt elő a TV2 híradósánál abban a pillanatban, hogy eldöntötte: elvállalja a szereplést A Nagy Duettben. Az eddig megszokott életritmusa most felborult, azonban Gábor – előrelátó apukaként és családfőként – a kedvesével, Ildivel közösen meghozta a számukra legkedvezőbb döntést – írja a hot! alapján a Vasárnap Reggel.

Vasárnaponként egész nap gyakorlunk, próbálunk, este pedig kezdődik a show. A legtöbb ember életében a vasárnap a családé, nálunk is így van. Ez most megváltozik, ezért úgy határoztunk otthon, hogy áttesszük a vasárnapot szombatra. Ez a nap lesz az, amikor a családommal leszek, nem is vállaltam feladatot ekkorra, fellépést sem. Azt mondtam, hogy a szombat az új vasárnap. Persze próbálni kell, hétköznap is vannak feladatok, de azzal nem tudunk mit csinálni, ez van

– magyarázta a televíziós, hozzátéve, hogy nem volt könnyű megtalálni a helyes utat ebben a helyzetben, át kellett értékelnie az életét, a mindennapjait.

Van egy kisfiunk, akit látunk cseperedni, felnőni, nem akarunk lemaradni a nagy pillanatokról. Az volt az igazi kérdés, hogy ezzel tudunk-e valamit kezdeni. De kis döntésekben nem rágjuk át ennyire a dolgokat. Autonómia van nálunk

- tette hozzá.

De vajon hogyan néz ki a közös huszonnégy óra, amikor Gábor, Ildi és a fiuk, Áron csak egymásra koncentrálnak?

Eddig úgy volt, hogy pénteken és szombaton is zenéltünk; amikor hajnalban hazamentem, csak azt kértem, hogy délelőtt pihenhessek. Valahogy össze kellett raknom magam estére, amikor megint koncert van. Ha vidéken játszottunk, vittem magammal a családot, mint egy csigaházat. Amióta pedig kisbabánk van, mindig hármasban töltöttük a vasárnapokat, legfeljebb a nagyszülők jöhettek; ilyenkor magunkra zárjuk az ajtót, illetve ki sem nyitjuk. Együtt élünk meg mindent, maximum ebédelni megyünk el

– árulta el a Tények házigazdája, aki a pörgős élete mellett jelenleg azt szereti a legjobban, ha bekuckózhat a szeretteivel, ha otthon játszhat a kisfiával nappali szőnyegén.

David Bowie útján

Kevesen tudják, hogy Gábor egyik szeme kék, míg a másik zöldes árnyalatú – ezt heterokrómiának nevezik. Néhány hollywoodi híresség is ezzel a különleges mutációval született, például David Bowie és Demi Moore.

 

Az említett kalandok mellé a hétvégétől újabbak lépnek be, hiszen kezdődik a TV2 show-ja, A Nagy Duett, amelyben Erdélyi Tímea lesz a híradós partnere. Rengeteget lesznek ők ketten együtt, így lassan időszerű, hogy a színésznő találkozzon Gábor kedvesével és kisfiával is.

Nagy korkülönbségek

A vasárnap kezdődő műsorban ezúttal is érdekes csapatokat láthatnak majd a nézők. A legnagyobb kontraszt minden bizonnyal a harmincegy esztendős Megyeri Csilla és hatvanéves Gergely Róbert között lesz.

Még nem mutattam be a családomnak, de az első adáson ott lesz mindenki, és akkor kölcsönösen megismerkedhetnek egymással. Timit régről ismerem, húsz évvel ezelőtt készítettem vele egy interjút, ő akkor már sztár volt. Döbbenetes, hogy semmit sem változott, ugyanúgy néz ki. Az pedig, hogyan éneklünk, táncolunk, nem is érdekes, a lényeg, hogy látszódjék rajtunk, hogy szeretjük csinálni. Meggyőződésem, hogy a közönség nem a fülével hall, hanem a szemével. Ha tetszik neki, amit lát, azt szereti. Ők egy érzést szeretnének megkapni, az érzés pedig megvan Timiben

– nyilatkozta a Smile Rock Circus frontembere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában