NB I

2018.08.18. 21:26

Nincs százszázalékos csapat az élvonalban

Ez történt az OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján.

Forrás: mti

Már nem százszázalékos a Ferencváros (Ferencváros – Paksi FC 1-1)

A házigazda a harmadik perc elején megszerezte a vezetést – Ivan Petrjak volt eredményes -, majd visszafogott tempó mellett megelégedett azzal, hogy az ellenfél térfelén járatta a labdát. A Paks hiába került hátrányba, a védekezésre koncentrált, támadásokat nem tudott vezetni. A félidő derekán Petrjak a kapufát találta el, majd később Botka lövését hárította Nagy bravúrral, ám a két hazai lehetőségtől eltekintve a kapuk nem forogtak veszélyben. A szünetre mégis váratlanul egyenlő állással vonulhattak a csapatok, mert Bertus remek beadását – a ferencvárosi védelem asszisztálása mellett – Hahn a kapuba fejelte.

A második félidő elején még mindig érződött a hazaiak játékán a bekapott gól, eltelt 15 perc, amíg beszorították a vendégeket. A Paks azonban állta a rohamokat, fegyelmezetten védekezett, és kisebb megingásoktól eltekintve nem engedte kapuja közelébe az ellenfelet. A ferencvárosi szurkolók több alkalommal ütemesen kritizálták kedvenceiket, akik a hajrához érve egyre nagyobb elszántsággal rohamoztak, a győztes gólt azonban nem sikerült megszerezniük. Sőt, majdnem kikaptak: a 85. percben Haraszti ziccerben a keresztlécet találta el.

A Ferencváros a hazai pontvadászatban immár 17 összecsapás óta veretlen, a Groupama Arénában pedig 2017 tavaszán kapott ki legutóbb, azóta 23 találkozón nem talált legyőzőre. A népligeti együttes azonban 2016 áprilisa óta képtelen legyőzni pályaválasztóként a Paksot: egy vereség mellett a legutóbbi három hazai bajnoki találkozón döntetlent játszott vele. Csertői Aurél együttese viszont változatlanul nyeretlen a szezonban: két vereség mellett harmadszor ért el döntetlent – foglalta össze az MTI.

Betalált és egy pontot szerzett a Kisvárda Felcsúton (Puskás Akadémia-Kisvárda 1-1)

Az első félidőben húsz percig nem történt említésre méltó esemény a pályán, a 22. percben viszont tizenegyeshez jutott a Kisvárda, de Horváth Zoltán kapu közepébe tartó büntetőjét megfogta Danilovic. Ezután előbb a vendégek, majd a hazaiak voltak aktívabbak támadásban, de a szünetig egyik csapatnak sem sikerült a kapuba találnia.

A fordulás után egyértelműen a Puskás Akadémia futballozott fölényben, ez pedig 13 perc elteltével góllá érett. A csekély számú hazai szurkoló azonban nem sokáig örülhetett, húsz percnek sem kellett eltelnie ugyanis a Kisvárda történetének első élvonalbeli góljához, amely az egyenlítő találat volt.

A hajrában egyik együttes sem tudta a maga javára fordítani az állást, így maradt az igazságosnak mondható döntetlen.

Az utolsó percben mentett pontot az Újpest (Újpest-Mezőkövesd 1-1)

Szalai találatával már a negyedik percben vezetést szerzett a vendégcsapat, amely a folytatásban védekezni kényszerült ugyan, de mivel az újpesti támadásokban nem volt átütőerő, Dombónak nem akadt sok dolga. A szünet előtti hajrában Szeles két szabálytalanságára is sárga lapot kapott, így létszámban megfogyatkoztak a mezőkövesdiek, akik Kuttor Attilát is elveszítették, mert Pintér Csaba játékvezető a lelátóra küldte a reklamáló vezetőedzőt.

A második félidőben szerkezetet váltott az Újpest – Novothny mellé ékpárnak érkezett a hozzá hasonlóan erős fizikumú Tischler -, amely mezőnyfölénye ellenére kapura továbbra sem sok veszélyt jelentett. A vendégcsapat egy kontrát leszámítva meg sem próbálkozott a támadásokkal, kizárólag egygólos előnyét őrizte. A 89. percig sikerrel: akkor azonban Zsótér egyenlített.

Az Újpest és a Mezőkövesd kilencedszer mérkőzött meg egymással, a hazai csapat továbbra is csak egyszer nyert: még az első találkozón 2013-ban a lila-fehérek 6-1-re. Azóta a további hat vendéggyőzelem mellett másodszor végeztek döntetlenre. Ez a találkozó volt a Mezőkövesd századik fellépése az élvonalban.

A címvédő Vidi FC megállította a Honvédot (Budapest Honvéd-MOL Vidi FC 0-3)

A Honvéd kezdte lendületesebben a mérkőzést, mégis a Vidi FC előtt adódott igazi gólszerzési lehetőség, de Huszti Szabolcs kihagyta a megítélt büntetőt. Nem sokkal később Kovács István jóvoltából mégis megszerezték a vezetést a vendégek. A kapott gól ellenére a kispestiek irányították a játékot, de egy téves játékvezetői ítélettel megakasztott támadásuk után indított gyönyörű ellenakció végén Huszti kijavította hibáját, s megduplázta a fehérváriak előnyét.

Ezt követően még reménytelenebb helyzetbe került a Honvéd, ugyanis utánrúgásért Batik Bencét második sárga lappal kiállította a játékvezető. Innentől a Vidi FC kézben tartotta a találkozót a szünetig.

A folytatásra sem változott a játék képe: az emberhátrányban lévő fővárosiak mentek előre, a Vidi FC viszont sokkal pontosabb volt, és a harmadik góllal végérvényesen eldöntötte a három pont sorsát. A hátralévő negyven percben komoly tétje nem maradt a meccsnek, mégis mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, egyszer például Lazovic a kapufára fejelte a labdát, míg a Vidi FC védelme egy ízben a gólvonalról mentett, de több találat már nem született.

Először győzött a Diósgyőr (Diósgyőri VTK-Haladás 1-0)

Az első negyedórában megpróbálta felmérni egymást a két csapat, kereste a fogást az ellenfelén, de nem volt meg a lendület az akciókban sem egyik, sem másik oldalon. A folytatásban is a pálya közepén zajlott a játék, egy-két távoli lövést láthattak a nézők, komoly gólszerzési lehetőség azonban továbbra sem adódott. A Diósgyőr szűk tíz perccel a félidő vége előtt rögzített helyzetből szerzett vezetést: Vernes ívelt szabadrúgása után Tóth Barnabás fejelt Király Gábor mellett a kapuba. A gól némileg váratlan volt, mert a Haladás egyébként szervezetten szűrte a DVTK támadásait.

A hazai csapat a második félidőben bátrabban játszott, többet kezdeményezett, ráadásul a mérkőzés utolsó negyedére emberelőnybe is került, mivel Grumic utolsó emberként döntötte fel a kilépő és eléje bevágó Tóthot. A vendég együttesben nem volt meg a kellő átütőerő az egyenlítéshez, igyekezett a Haladás támadásokat vezetni, de nem tudott helyzetet kialakítani.

Borítókép: Uzoma Eke, a Honvéd (j) és Nikolov Boban, a MOL Vidi játékosa az OTP Bank Liga 5. fordulójában játszott Budapest Honvéd – MOL Vidi FC mérkőzésen az Új Hidegkúti Nándor Stadionban 2018. augusztus 18-án

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!