Fotó: Kovács Tamás / MTI

A Juventus, a Barcelona és a Dinamo Kijev lesz az FTC ellenfele

A 25 év után főtáblás Ferencváros a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatával került azonos csoportba csütörtökön a labdarúgó Bajnokok Ligája nyoni sorsolásán.

A 25 év után főtáblás Ferencváros a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatával került azonos csoportba csütörtökön a labdarúgó Bajnokok Ligája nyoni sorsolásán.

A magyar bajnokot a negyedik kalapból utolsóként húzták ki, addigra pedig már csak a G csoportban maradt hely, ami azt jelentette, hogy a zöld-fehéreknek az elmúlt bő évtized két legnagyobb sztárjának, Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek a csapatával is meg kell küzdeniük.

Az ötszörös aranylabdás portugál támadó által fémjelzett olasz bajnok eddig kétszer, míg a hatszoros aranylabdás argentin játékmester által vezetett katalán együttes ötször diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban. Az elmúlt idény viszont mindkét gárda számára csalódást keltő volt a korai BL-búcsú miatt, ugyanis a torinóiak már a nyolcaddöntőben kiestek, míg a barcelonaiak történetük egyik legsúlyosabb, 8-2-es vereségével estek ki a negyeddöntőben.

A Ferencváros ukrán vezetőedzőjének, Szerhij Rebrovnak viszont minden bizonnyal éppen a harmadik ellenféllel, a Dinamo Kijevvel vívott párharc lesz a legpikánsabb, mivel nemcsak hazája képviselőjével találkozik, hanem egyben korábbi klubjával, melyben 1992 és 2000, illetve 2005 és 2008 között futballozott.

Ráadásul Rebrov az edzői pályafutását is a Dinamónál kezdte, majd a szamárlétrát végigjárva, 2014 és 2017 között első vezetőedzői megbízatását is ott töltötte, munkásságát pedig két-két bajnoki cím és kupagyőzelem fémjelezte. Az ukrán ezüstérmes és kupagyőztes tavaly az Európa-liga csoportkörében búcsúzott a Ferencvároshoz hasonlóan.

„Hihetetlen ez az egész, minden idők talán két legjobb futballistája ellen játszhatunk, és bízom benne, hogy a harmadik helyet valahogy el tudjuk csípni” – nyilatkozta az M4 Sportnak a sorsolás után Botka Endre, a Ferencváros magyar válogatott hátvédje.

„Nagyon várom a találkozókat, mert ez mindannyiunk számára nagy élmény lesz, egyfajta tanulási folyamat és teszt, melynek során bízom benne, hogy meg tudjuk állni a helyünket” – mondta az M4 Sport közvetítésében Dibusz Dénes, az FTC kapusa.

A Ferencváros riválisai közül kettővel már összecsapott, ráadásul története talán két legfontosabb mérkőzését vívta ellenük: 1965-ben a Juventust 1-0-ra legyőzte a Vásárvárosok Kupájának fináléjában, míg az 1975-ös KEK-döntőben 3-0-ra kikapott a Dinamo Kijevtől.

A Juventus alelnöke, Pavel Nedved a torinói klub honlapján úgy fogalmazott: számukra feltérképezetlen a magyar együttes, mivel nem rendszeres BL-résztvevő.

„A magyar futballt ismerve azonban biztos vagyok benne, hogy több tehetséges játékossal rendelkeznek, és nekünk minden mérkőzésen óvatosnak kell lennünk. A Bajnokok Ligájában mindig minden ellenfél okozhat nehézségeket” – fogalmazott a játékosként 2003-ban aranylabdás korábbi cseh klasszis.

A további magyar érdekeltségű csapatok közül a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Salzburg a címvédő Bayern Münchennel, az Atlético Madriddal és a Lokomotiv Moszkvával került azonos kvartettbe, míg a Willi Orbánt és Gulácsi Pétert soraiban tudó RB Leipzig a Manchester Uniteddel, a Basaksehirrel és az előző kiírásban döntős Paris Saint-Germainnel találkozik, amelyben Lőw Zolt a másodedző.

A BL hat fordulóját október 20-21-én, 27-28-án, november 3-4-én, 24-25-én, december 1-2-án és 8-9-én rendezik. A csoportokból az első kettő jut a nyolcaddöntőbe, a harmadik helyezettek pedig átkerülnek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportjai:

A csoport:

Bayern München (német), Atlético Madrid (spanyol), Salzburg (osztrák), Lokomotiv Moszkva (orosz)

B csoport:

Real Madrid (spanyol), Sahtar Donyeck (ukrán), Internazionale (olasz), Borussia Mönchengladbach (német)

C csoport:

FC Porto (portugál), Manchester City (angol), Olimpiakosz (görög), Olympique Marseille (francia)

D csoport:

FC Liverpool (angol), Ajax Amsterdam (holland), Atalanta (olasz), Midtjylland (dán)

E csoport:

Sevilla (spanyol), Chelsea (angol), Krasznodar (orosz), Rennes (francia)

F csoport:

Zenit (orosz), Borussia Dortmund (német), SS Lazio (olasz), Club Brugge (belga)

G csoport:

Juventus (olasz), FC Barcelona (spanyol), Dinamo Kijev (ukrán), FERENCVÁROS

H csoport:

Paris Saint-Germain (francia), Manchester United (angol), RB Leipzig (német), Basaksehir (török)

Dosszié

Borítókép: Ferencvárosi játékosok ünnepelnek a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének negyedik fordulójában játszott Ferencváros-Molde zárt kapus mérkőzés után a budapesti Groupama Arénában 2020. szeptember 29-én.

Hozzászólások

COVID 2/17.
Az Operatív Törzs ülésén kezdte a napot a miniszterelnök
JEGYZET / 13 perce
Ajándék Mikulásra
A sznúker iránti mintegy húsz éve tartó szerelmem során olyan gigászokat láttam a zöld posztón játszani, mint a hétszeres világbajnok Steve Davis.
Gyász
Szeretettel emlékezünk Lipták György halálának 20. évfordulóján. Feleséged Gabi, fiaid Attila és Csaba menyeid, unokáid és dédunokáid.
"Egy éve már nem látom arcodat, egy éve már nem hallom hangodat. Egy távoli hosszú útra mentél, de szívemben élsz, és velem vagy örökké." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Török Gábor halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége, lánya Fanni, fiai Gabi, Zoli és családjaik
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Ágostonné Nagy Zsuzsanna életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása később szűk családi körben történik. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Czapp András pedagógus békéscsabai lakos 77 éves korában csendesen megpihent. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Knyihár Ágnes vendéglátós békéscsabai lakos 59 éves korában elhunyt. Hamvait a jelenlegi járványhelyzet miatt szűk családi körben 2020. november 27-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Batki Józsefné Magdi néni (nyugdíjas pedagógus) békéscsabai lakos hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2020. december 2-án 14 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kalocsai Györgyné szül. Kővári Mária lőkösházi (volt békéscsabai) lakos 97 éves korában elhunyt. Szerettünket szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. Emléke legyen áldott. A gyászoló család
"Jézus mondja: Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak." (Mt 5,4) MEGEMLÉKEZÉS Veres Károly a Turul könyvesbolt alapítója halálának 5.évfordulóján emlékezik felesége, Kati, 3 gyermeke, Kata, Helga, Donát, valamint minden családtagja és barátai.
Fájó szívvel emlékezünk Id. Jova József gyulai lakos halálának 1. évfordulóján Szerető családja
"A szeretet soha el nem fogy". GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Ábrahám András (konzerv üzemmérnök) szegedi majd békéscsabai lakos 85 éves korában elhunyt. Búcsúztatása később szűk családi körben történik. A gyászoló család
"Elvesztettem azokat, akiket annyira szerettem, örömöm, jó kedvem velük eltemettem. Üres már a ház, nincs ki haza várjon, ezért nem jön éjjel a szememre az álom. Kérlek adjatok erőt nekem, Míg élek, Ti is éltek velem." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezek drága jó Édesapám és Édesanyám Mészáros János halálának 19. évfordulóján, Mészáros Jánosné szül. Gombkötő Mária halálának 12 és fél éves évfordulóján. Szerető Lányuk:Icu
GYÁSZHÍR Szomorúan tudatjuk, hogy Édesanyánk Endrész Lászlóné dr. volt diákjai Adi nénije 2020. november 4-én, életének 96. évében csendesen megpihent. Szerettünket szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a gyulai Szent József temetőben. Emléke legyen áldott. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Máté György a Kötöttárugyár volt dolgozója 77 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvait 2020. november 20-án 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és gondolatban velünk éreznek. A gyászoló család
"Úgy mentél el, ahogyan éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISHÁZI PÁLNÉ Pasku Mária aki az Eleki Román Általános Iskolában tanított, életének 82. évében 2020. november 8-án elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait római katolikus egyház szertartása szerint 2020. november 20-án, 11.00 órakor Eleken a Római Katolikus Temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család.
„Véget ért a szenvedésed, szívedben a nyugalom, miénkben kik itt maradtunk, Soha el nem múló fájdalom!” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Börner István Kálmán (Börner Tanár Úr) 2020. november 7-én, 75 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Szeretett halottunkat 2020. november 18-án 10 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Berényi úti (Felsővégi) temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Bielik Terézia háziorvos 2020. november 10 napján életének 54. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben későbbi időpontban történik. A gyászoló család
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Sipiczki Jánosné szül. Kvasz Mária Mgdolna a Kötöttárugyár volt dolgozója békéscsabai lakos 83 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. november 19-én 11 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"...az Úr fénysugarat küld nekem a sötétbe." (2 Sám. 22,29) GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rapport Bálint Pál kőműves mester hosszan tartó betegség után, életének 67. évében elhunyt. Hamvait a gyulai Szent József temetőben helyezzük végső nyugalomra 2020. november 20-án 11 órakor. Búcsúztató mise a németvárosi katolikus templomban lesz 2020. november 20-án 17 órától. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Egy éve már nem látom arcodat, egy éve már nem hallom hangodat. Egy távoli hosszú útra mentél, de szívemben élsz, és velem vagy örökké." MEGEMLÉKEZÉS Illich József halálának 1. évfordulóján. Szerető párod Ica.
amerikai választások / 26 perce
Trump: tömeges csalás volt, de ha az elektorok Bident választják, átadja a Fehér Házat
elképesztő idomok / 38 perce
Te jó ég! Jennifer Lopez meztelen teste egyszerűen tökéletes
Online vevői kisokos / 43 perce
Biztonságosan vásárolhatunk ma, a fekete pénteken
borzalmas baleset / 48 perce
Aprócska horzsolás miatt kellett amputálni a hároméves kisfiú mindkét lábát
borzasztó / 1 órája
Csak az élet írhat ilyen sztorit: öngyilkosok akartak lenni, sorozatgyilkos végzett velük
elegük lett / 6 órája
Átnevezik a trágár nevéről világhírű osztrák falut, jövőre már így hívják