Piros és vörös

Fábik Tibor

A spanyol labdarúgó-bajnokságban a múlt hét végén 1-1-es döntetlent és három kiállítást hozott a sevillai városi rangadó a Real Betis és a Sevilla között. A piros lapokat az adott szituációkban az ellenfél felrúgása, lekönyöklése, megtaposása váltotta ki. Igazán változatos a paletta. 

Szóval, vasárnap rendesen kiakadt a feszültségmérő a Benito Villamarín Stadionban, de ebben a tekintetben az itteni meccs mégiscsak óvodai zsúr volt az ugyanezen a napon játszott argentin Szuperkupa-döntőhöz képest. A bajnok és kupagyőztes Boca Juniors a bajnokságban ezüstérmes, ugyancsak Buenos Aires-i Racing Clubbal semleges terepen, Villa Mercedesben csapott össze, és a meccs úgy ért véget a Racing 2-1-es vezetésénél a 130. percben – vagyis már a 2x15 perces hosszabbításnak is volt tízperces ráadása –, hogy a Bocának mindössze öt játékosa maradt a pályán. Márpedig ahhoz, hogy játszhassanak, a szabályok szerint hétnek kell lenni. 

A meccsen tízszer villant a piros lap Facundo Tello kezében, aki az egyik legmagasabban jegyzett dél-amerikai játékvezető, ott lesz a katari világbajnokságon is, de most nem tudta kordában tartani az indulatokat. Ebben persze bűnös volt a Racing győztes gólját a 118. percben befejelő Carlos Alcaraz is, aki az ellenfél szurkolói előtt kezdett ünnepelni. Ezt a Boca játékosai nem vették jó néven, hárman rontották rá, hogy a fülénél fogva illemre tanítsák. (Akármennyire impulzív a hangulat Dél-Amerikában, a Racing 19 éves csatára nálunk a megye II-ben azért jó néhány helyen rosszabbul járt volna.) 

Tello már addig is kiosztott három piros lapot, a tumultusban ötöt, a folytatásban pedig gyakorlatilag egyszerre kettőt két Boca-játékosnak, így ért véget az argentin Szuperkupa-döntő. 

Ne lepődjünk meg azon, hogy a futballtörténelemben a legtöbb piros lapot is egy argentin meccsen osztották ki, 2011-ben az ötödik ligában a Claypole és a Victoriano Arenas összecsapásán. Ahogy haladt az idő előre, Damien Rubino játékvezető három játékost állított ki, amikor pedig tömegverekedés tört ki, nem vacakolt azzal, hogy ezt kik idézték elő, akkurátusan mindenkinek elkönyvelte a piros lapot, aki be volt nevezve, összesen 36 játékosnak. 

Az efféle esetek tanulsága, hogy a játékvezetőknek nagyon meg kell fontolniuk a piros lapok kiszórását, megpróbálni anélkül rendet tartani a pályán, mert a piros szín nem feltétlenül elrettentő erővel bír. Egyeseknek, ha túl sokszor látják, vörös posztó is lehet.