Cselgáncs

2022.07.08. 21:10

Pupp Réka aranyérmet nyert a Grand Slam-viadalon Budapesten

Szombaton 13 hazai versenyző szerepel a Papp László Sportarénában.

Az 52 kilogrammos Pupp Réka aranyérmet nyert pénteken a budapesti Papp László Sportarénában zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Slam-viadalon.

Az olimpiai ötödik paksi dzsúdós – a súlycsoport első kiemeltje – remek formát mutatott az elmúlt GS-versenyeken, ugyanis tavaly február óta hatszor állhatott dobogóra a World Tour kiemelt eseményein. Antalyában és Bakuban aranyérmet szerzett, Tbilisziben idén második tavaly harmadik lett, Tel-Avivban pedig mindkét évben bronzéremmel zárt.

Pénteken három remek győzelemmel menetelt el a döntőig, ahol annak a reményében lépett tatamira, hogy megszerzi hazai földön az első magyar GS-aranyat. A fináléban a felnőtt mezőnyben kevéssé ismert Giulia Carna várt rá, aki 17 éves létére menetelt el a végjátékig, és eddigi legjobb eredménye a junior világbajnoki ezüstérem volt.

Első összecsapásukon az Atomerőmű SE 26 éves sportolója már a nyolcadik másodpercben vazaarit érően dobta el riválisát, aki a folytatásban sem tanúsított komoly ellenállást. A tavaly Eb-harmadik Pupp bő másfél perc elteltével ismét feldöntötte Carnát, és a bíró eleinte nem ítélt semmit, ám rövid szünet után újra vazaarit jelzett, ami már ippongyőzelmet jelentett.

A világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványa a magyar dzsúdósport 10. Grand Slam-aranyérmét gyűjtötte be, és medálja mellé 4000 dollárt kapott.

A dzsúdóban nincs papírforma, de én első kiemeltként legyőztem az ellenfeleimet, úgyhogy ez valami hasonló volt. Talán mondhatjuk, hogy mostanra értem bele az 52 kilóba

– mondta az MTI-nek Pupp Réka.

Most tudtam meg, hogy ilyen jól szerepelek a Grand Slameken, köszönöm az infót, ez és a világranglistás helyezésem plusz motivációt fog adni a folytatásra

– fűzte hozzá.

Edzője, a női kapitányként is tevékenykedő Braun Ákos arról beszélt, hogy a nevezések alapján erősebb mezőnyre számítottak.

Néhányan betegség miatt nem jöttek el, emellett a verseny közben sok jó dzsúdós kihullott Réka elől, az idei Európa-bajnok például egymeccses volt. Meglepetés volt ez az olasz lány is, akiről semmit sem tudtunk, csak a döntő előtt néztem róla videókat és elemeztem ki őt. Kellemetlen ellenfélnek ígérkezett, mondtam is Rékának, hogy ez nem lesz sétagalopp, de ő azt csinált belőle

– tette hozzá mosolyogva.

Szombaton 13 hazai versenyző szerepel a Papp László Sportarénában.

Borítókép: A győztes Pupp Réka, miután nyert az olasz Giulia Carna ellen a női 52 kilogrammos súlycsoport döntőjében az olimpia kvalifikációs Grand Slam-cselgáncsversenyen a Papp László Budapest Sportarénában 2022. július 8-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!