Giro d'Italia

2022.05.07. 16:00

Peák: ilyen közönség előtt nem lehetett tartalékolni

Peák Barnabás teljesen a közönség hatása alá került a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, amelyen a Hősök teréről a Budai Várban lévő Szentháromság térig tekernek fel a versenyzők egyéni időfutam keretében.

Mindent kiadtam magamból, ilyen közönség előtt lehetetlen tartalékolni

– mondta az Intermarché-Wanty-Gobert magyar versenyzője, aki tizedikként vágott neki a 9,2 kilométeres távnak, és a célba érkezést követően a harmadik legjobb idővel rendelkezett.

Ez az idő talán elég lesz a legjobb negyvenhez, amivel elégedett lennék

– mondta.

A pályával kapcsolatban kifejtette: kifejezetten fekszik neki a rövid időfutam, illetve a sok kanyar ellenére szerinte csak két trükkös forduló van az útvonalon.

PEÁK Barnabás
Peák Barnabás rajtol a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, az egyéni időfutamon a Hősök terén 2022. május 7-én.
Forrás: Illyés Tibor/MTI

Tervezett időeredmény nem volt kitűzve, inkább wattban kellett jól teljesítenem, ez sikerült is. Bár a közönség miatt sokszor elfelejtettem lenézni a wattmérőre, de bármikor lepillantottam, mindig 400 felett volt

– válaszolt az MTI érdeklődésére Peák.

Korábban az volt a bajom, hogy ilyen magas wattszámon hamar besavasodtam a rossz testtartásom miatt, de ezen most sikerült javítani

– tette hozzá.

A verseny további részével kapcsolatban kifejtette:

akkor lenne elégedett, ha a pénteki nyitószakaszon másodikként célba érő csapattársát, az eritreai Biniam Girmay legalább két etapgyőzelemhez tudnák segíteni, Domenico Pozzovivo pedig összetettben a legjobb tíz között zárna. Egyénileg pedig szeretne eljutni a május 29-i veronai befutóig.

A 105. Giro d'Italia első három szakaszát rendezik Magyarországon, a szombati időfutamon a másik két magyar bringás közül Fetter Erik 15.04-kor, míg Valter Attila 16.27-kor indul a Hősök teréről.

Borítókép: Peák Barnabás a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, az egyéni időfutamon a budai Várban, a Szentháromság téren Budapesten 2022. május 7-én. Fotó: MTI/Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában