Járvány

2020.04.15. 16:49

Szerződést bontottak a komplett kézicsapattal Érden

Távoztak a válogatott játékosok és a külföldi kézilabdázók az Érd női csapatától.

Szabó Edina vezetőedző az Érd FM-ben elmondta, anyagi okok miatt mindenkivel szerződést bontottak, aki az elmúlt idényben a felnőtt keret tagja volt.

Az már korábban ismert volt, hogy Janurik Kinga és Kisfaludy Anett a Ferencvároshoz igazol, most pedig az is kiderült, hogy Bízik Réka, Julie Foggea, Gávai Szonja, Markéta Jerábková, Kiss Nikoletta, Jovana Kovacsevics, Katarina Krpez-Slezák, Jelena Lavko, Schatzl Natalie, Szabó Laura, Termány Rita és Tóth Gabriella is máshol folytatja pályafutását. A 2012-es évben a világ legjobb kézilabdázójának megválasztott brazil Alexandra do Nascimento visszavonul.

Az érdieknek jelenleg három fiatal játékosuk – Király Réka, Landi Gabriella és Simon Armilla – maradt, akik idén kettős engedéllyel Budaörsön szerepeltek.

A Magyar Kézilabda Szövetség eredményhirdetés nélkül befejezettnek nyilvánította a 2019/20-as szezont a koronavírus-járvány miatt. A nemzetközi kupasorozatokba a 2018/19-es idény végeredménye alapján nevezhetnek a csapatok, de – Szabó Edina elmondása szerint – ezzel az érdiek anyagi okok miatt nem kívánnak élni.

A szakvezető hozzátette, az ő szerződése további egy évig érvényes, ezért segítőjével, Rácz Mariannal együtt szeretne a klubnál maradni.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!