aips

2019.09.12. 08:35

Hazánkban rendezik a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség kongresszusát

Jövő február elején Budapesten rendezik a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) éves kongresszusát és díjátadó gáláját – jelentették be sajtótájékoztatón szerdán, a 110 éves Magyar Sportújságíró Szövetség (MSÚSZ) székházában.

Az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár számolt be arról, hogy az AIPS végrehajtó bizottsága ítélte oda Magyarországnak a kongresszus rendezési jogát, a rendezvényre pedig a Grand Hotel Budapestben kerül majd sor február 3-tól 6-ig.

„Számunkra nagy megtiszteltetés lesz a fővárosban vendégül látni a világ sportújságíróit, és ez az esemény is hozzájárul a magyar kormány azon tevékenységéhez, melynek célja, hogy minél több kiemelt nemzetközi sportesemény házigazdája legyen Budapest”

- mondta Szabó Tünde.

Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány a továbbiakban is „minden segítséget és támogatást meg fog adni” ahhoz, hogy segíteni tudja a hazai és a nemzetközi sportújságírók munkáját. Hangsúlyozta, az MSÚSZ az elmúlt 110 évben jelentősen hozzájárult a magyar sportolók sikereihez, és az eseményekről hitelesen tudósító szakemberekre ma is nagy szükség van.

„A sportújságírókra óriási feladat, egyben felelősség is hárul, ezért naprakésznek, valamint felkészültnek kell lenniük, és ebben Magyarország magasra tette a mércét”

- fogalmazott Szabó Tünde.

Gianni Merlo, az AIPS elnöke beszámolt arról, hogy a szervezet végrehajtó bizottságának tagjai az első pillanattól kezdve támogatták azt az ötletet, hogy jövőre Budapest legyen a kongresszus házigazdája.

„Tekintettel a magyar főváros és a magyar sportújságírás tradícióira, biztos vagyok benne, hogy kimagasló színvonalú rendezvény lesz itt jövő februárban”

- jelentette ki Merlo, kiemelve, hogy különösen „jó volt látni és érezni a magyar kormány, valamint az MSÚSZ támogatását és partnerségét”. Hozzátette, Fürjes Balázs államtitkárral különböző nemzetközi eseményeken többször is találkozott, így a kongresszus Magyarországra hozatalával kapcsolatos egyeztetésekben könnyen előre tudtak lépni.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy 1965-ben, 1992-ben és 1999-ben Budapest már volt házigazdája az AIPS kongresszusának, a jövő februári eseményen pedig 120 ország körülbelül 300 sportújságírója vesz részt.

„A díjátadó gála mellett gazdag szakmai program is színesíti majd az eseményt, és biztos vagyok abban, hogy az AIPS jóvoltából neves sportvezetőket is vendégül láthatunk a rendezvényen” – mondta Szöllősi György.

Az MSÚSZ elnöke bejelentette, hogy a hazai szövetség otthonául szolgáló épületben – az egykori Sportkórház épületében – található helyiségeket három legendás magyar sportújságíróról, Szepesi Györgyről, Gyulai Istvánról és Vadas Gyuláról nevezték el.

Szöllősi György beszámolt arról is, hogy októberben az MSÚSZ rendezi meg – valószínűleg a Balaton mellett – a délkelet-európai országok sportújságíró-szövetségeit tömörítő szervezet, a SSESJA kongresszusát és futballtornáját.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!