Vívó Eb

2019.06.18. 16:38

Hetedik helyen zárt a párbajtőröző Andrásfi Tibor

A párbajtőröző Andrásfi Tibor negyeddöntőbe jutott, és a hetedik helyen végzett kedden a vívók düsseldorfi Európa-bajnokságán.

Düsseldorf, 2019. június 18. Andrásfi Tibor (j) és az olasz Andrea Santarelli a vívó-Európa-bajnokság férfi párbajtõr versenyén, a legjobb 8 között Düsseldorfban 2019. június 18-án. MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A magyar versenyzőnek két szoros, hosszabbításban megnyert mérkőzést követően a főtábla harmadik fordulójában könnyű dolga volt Mario Persu ellen, 3-2 után megtalálta azt az akciót, amivel sorozatban adta találatait: türelmes előkészítés után gyors támadás, pontos szúrás. Nyolc-háromra elhúzott, és román ellenfelének már nem is hagyott esélyt a felzárkózásra.

Az éremért Andrea Santarellivel vívott a 19 éves magyar. Mint kiderült, ez volt az utolsó asszója, mert tapasztaltabb ellenfele közbeszúrásokkal, gyors, finom akciókkal 4-4 után ellépett, miközben Andrásfi nem tudta, mivel lephetné meg az olaszt, aki végül 15-9-re nyert.

Andrásfi a negyeddöntőbe jutással így is nagyon szép eredményt ért el a mindig erős és kiegyensúlyozott férfi párbajtőr mezőnyben.

Siklósi Gergely 24., Rédli András 57., Koch Máté pedig 61. lett.

Mohamed Aida a nyolcaddöntőben búcsúzott

A női tőrözők mezőnyében legtovább versenyben maradt magyar a legjobb nyolc közé jutásért Alice Volpival vívott. A tavaly egyéniben harmadik, csapatban győztes olasz – aki 1992-ben született, amikor magyar ellenfele első érmét nyerte felnőtt Eb-n – taktikusan és jól vívott, érvényesítette a papírformát. Csak 4-5-ig volt szoros az asszó, onnantól Volpi öt tiszta találatot ért el, ezzel el is dőlt a párharc.

Mohamed a 15. helyen végzett, míg a korábban búcsúzó Kreiss Fanni és Kondricz Kata 19., Lupkovics Dóra pedig 39. lett.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában