Dakar-rali

2019.01.17. 10:28

Szalayék a huszadik helyről vágnak az utolsó etapnak

Az esti állapothoz képest előrelépve a 26. helyen fejezte be a szerdai szakaszt Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a Peruban zajló Dakar-ralin.

A magyar kettős a csütörtöki zárónapot megelőzően 20. az összesítésben.

Az Opel Dakar Team beszámolója szerint a szerdai versenyzést nehezítette, hogy

a környéken már többször járt a mezőny, így rengeteg nyom keresztezte egymást, ami nagyon zavaró volt navigációs szempontból, másrészt nem egyesével, hanem négyesével indították a résztvevőket.

Szalayék az egyik Minivel, egy side by side szöcskével és egy Buggyval indultak együtt.

„A Mini rögtön a rajt után elásta magát, az SxS megindult, és némi egérutat szerzett, de egy kilométer után megelőztük, maradt egy Buggy, azzal versenyeztünk egészen sokáig, de egyszer csak egy dűne tetején elővette a műholdas telefonját és segítséget hívott – elevenítette fel a történteket az Opel Grandland X pilótája. – Ezt azért láttuk ennyire pontosan, mert mi meg egy dűne tetején állva ástunk akkor már, mert a tetőn elfogyott a lendület és elakadtunk.”

Szalay elmondta, hogy ezen a napon is rengeteg dűnén kellett átverekedni magukat, megdolgoztak azért, hogy eljussanak az utolsó szakaszig.

A páros a pályafutása eddig legjobb Dakar-eredményét 2012-ben érte el, akkor a huszadik helyen zárt. A magyar pilóta az idén azt tűzte ki célul, hogy legjobbja közelében végez.

Eredmények:

9. szakasz, Pisco-Pisco (313 km):

autó (50 célba érkező alapján):

1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 3:53:22 óra

2. Nani Roma, Alex Haro Bravo (spanyol, Mini) 4:58 perc hátrány

3. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 7:15 p h.

...26. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Grandland X) 2:00:02 ó h.

az összetett állása:

1. al-Attijah, Baumel 33:09:12 óra

2. Roma, Bravo 51:27 p h.

3. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 2:02:37 óra h.

...20. Szalay, Bunkoczi 16:21:19 ó h.

motor (78 célba érkező alapján):

1. Michael Metge (francia, Sherco) 3:46:38 óra

2. Daniel Nosiglia Jager (bolíviai, Honda) 2 perc hátrány

3. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 3:28 p h.

az összetett állása:

1. Toby Price (ausztrál, KTM) 32:43:15 óra

2. Quintanilla 1:02 p h.

3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 6:35 p h.

Csütörtökön a verseny utolsó etapját rendezik meg: a mezőny Piscóból indul és 359 kilométer – benne 112 km gyorsasági szakasz – megtételét követően érkezik meg a limai célba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!