Jószívű focisták

2018.11.21. 08:20

Szalai Ádám milliókkal segített egy gyermekkórházat

Több válogatott labdarúgó felajánlotta jótékony célra a Nemzetek Ligája-csoportmeccsek után járó prémiumát.

Szalai Ádám tavaly alapította meg a Játékidő Alapítványt, amely többféle módon, évente többször igyekszik segíteni a rászorulókon – idézi fel cikkében a Bors Online. A portál arról is beszámol, hogy a Hoffenheim csatára hétfőn a szervezet munkatársaival a Bethesda Gyermekkórházba látogatott el. Hat speciális futóbabakocsit adományoztak az intézménynek, emellett Ádám felajánlotta az egyik válogatottmezét, valamint labdákat vitt a kis betegeknek.

A felajánlás kapcsán Szalai az M4 Sportnak azt mondta, ezekből a cselekedetekből rengeteget merít, amikor hullámvölgybe kerül, mindig ez ad neki erőt.

 

„Remekül zártuk a hetet a válogatottal, és nagyon jó érzésekkel kezdtem a következőt azzal, hogy a kórházba ellátogattam” – nyilatkozta a Borsnak Szalai, aki a finneknek szerzett találatát a hallássérült gyerekeknek ajánlotta.

„Köszönjük a lehetőséget, hogy segíthettünk, és már azon dolgozunk, hogy hol, kiknek az életét tudnánk valamelyest megkönnyíteni a jövőben”

– tette hozzá. A Bors úgy tudja, a sikeresen vett utolsó két akadály az NL csoportkörében mintegy 3 millió forintot hozott Szalaiéknak. Ezt az összeget ajánlották fel a focisták.

Mint arról portálunk is beszámolt, Gulácsi Péter, a válogatott kapusa is jótékony célra ajánlotta fel prémiumát. Mindemellett az MLSZ a Bors kérdésére elárulta, több játékos szintén rászorulóknak ajánlotta fel a pénzt, ám ők ezt nem akarták nagy dobra verni, ezért nem járultak hozzá nevük nyilvánosságra hozatalához.

Borítókép: Szalai Ádám gólöröme a labdarúgó Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában játszott Magyarország – Finnország mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2018. november 18-án.

MTI/Koszticsák Szilárd

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában