magyar kézilabda

2018.10.02. 15:00

Elindította elitprogramját a szövetség

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elindította elitprogramját, amely 15-15 férfi és női utánpótláskorú sportolónak biztosít speciális képzést a klubokkal együttműködésben.

Gyõr, 2018. szeptember 28. Kim Rasmussen, a magyar nõi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország - Montenegró nõi kézilabda felkészülési mérkõzésen a gyõri Magvassy Mihály Sportcsarnokban 2018. szeptember 28-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Fotó: Krizsán Csaba

Az MKSZ keddi sajtóbeszélgetésén Zsiga Gyula szakmai igazgató példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, mert a sportágban ilyesmire még nem volt példa, és nem tud róla, hogy más szövetségben megvalósítottak volna hasonlót.

„Az általunk kiemelkedőnek vélt tehetségeket egyénileg is menedzseljük, hiszen eltérő koncepcióval készítik fel őket a klubokban, ezért eltérő képzettségi szinten vannak, amikor a korosztályos válogatottakban találkoznak” – magyarázta.

Juhász István, a kiemelt utánpótlásprogram vezetője úgy fogalmazott, a tehetséggondozó program sportszakmai és tudományos szempontból olyan hálót von a kiválasztottak köré, amely a kluboknál zajló munka során is nagy segítséget tud nyújtani.

„Többet nem tudnak edzeni, és többször nem tudjuk őket elhozni a klubjukból, ezért az edzésminőséget kell támogatnunk”

- mondta. Hozzátette, a fiataloknak klubcsapatuknál pluszmunkát, esetenként eltérő munkát kell végezniük, mint társaiknak.

Zsiga Gyula kifejtette, hogy egy szakmai csoport állította össze a kétszer 15 fős névsort, és nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben bővítik a tagságot.

„Megkönnyítjük a játékosok fejlődését, elkísérjük őket a felnőtt válogatottságig. A szakágvezetők napi kapcsolatban vannak a klubokkal, az edzőkkel és a játékosokkal is” – közölte.

Juhász István elmagyarázta, hogy a sporttudományos mérések eredményeit, a fiatalok fejlődését félévente értékelik, ekkor ki és be is lehet kerülni, vagyis a 15 fős névsor nem végleges.

Amennyiben egy játékosnak nem megfelelő a hozzáállása, vagy külföldre igazol, felülvizsgálják a tagságát, amely egyébként 21 éves korig tart.

Amennyiben a klubok nem teljesítik a programban meghatározott feltételeket – például nem biztosítanak elegendő játékidőt az elitprogramban szereplő kézilabdázónak -, a játékos kérheti az átigazolását.

„A jók között meg kell találnunk a kiválókat.

A tehetségek kiválasztásában élen járnak a magyar szakemberek, ezt az utánpótlás-válogatottak eredményei is bizonyítják. A korosztályváltásokat azonban nagyon nehezen viselik a játékosok, ez a felnőttek közé kerülésre hatványozottan igaz” – közölte.

Juhász elárulta, az elitprogram költségvetése körülbelül 100 millió forint. A játékosok havonta részesülnek a Gerevich Aladár Sportösztöndíjból, a klubok pedig játékosonként és idényenként 3,2 millió forintot kapnak, a NEKA kivételével.

„A fiataloknak nincs más dolguk, csak az, ami eddig: jól kézilabdázni és megfelelő életmódot folytatni”

- tette hozzá a programvezető.

Kijelentette, elvárás, hogy a program tagjai négy-hat év múlva alapemberek legyenek a felnőttválogatottnál.

Gyurka János férfi utánpótlás-szakágvezető úgy vélekedett, 15 játékosuk 70-80 százaléka „oda fog érni”, hiszen többségük már szerepel az utánpótlás-válogatottakban. Hozzátette, öt további fiatalt is szemmel tartanak.

Hajdu János női utánpótlás-szakágvezető szerint a 15 fiatalnak valószínűleg a 80-90 százaléka felnőttválogatott lesz, közülük a 2020-as tokiói olimpián három, 2024-ben Párizsban körülbelül hat játékos lehet ott.

Zsiga Gyula és Hajdu János is megerősítette, hogy a klubvezetők és az edzők is örömmel fogadták az elitprogram létrejöttét.

Az elitprogram részvevői:

fiúk:

Bálint Bence (NEKA), Győri Kristóf, Határ Péter (Balatonfüred), Holdosi Bence (FTC), Hutvágner Ákos (Balatonfüred), Ilic Zoran (NEKA), Khalil Kerim (PLER), Kovács Dominik (NEKA), Kőhegyi Ákos (Telekom Veszprém), Lukács Péter (FTC), Nkousa Dávid Luc (Telekom Veszprém), Palasics Miklós (Telekom Veszprém), Szuharev Lev (Telekom Veszprém), Vajda Huba (Balatonfüred), Tóth Péter (NEKA), szakágvezető: Gyurka János

lányok:

Afentaler Sára (Győri Audi ETO KC), Arany Rebeka (DVSC Schaeffler), Bánhidi Barbara (NEKA), Farkas Johanna (Győri Audi ETO KC), Herczeg Lili (NEKA), Kácsor Gréta (GVM-Europe-Vác), Kajdon Blanka (NEKA), Kovács Anikó (NEKA), Kuczora Csenge (GVM Europe-Vác), Mlinkó Zsófia (NEKA), Pál Tamara (Győri Audi ETO KC), Schatzl Natalie (Érd), Tóth Nikolett (MTK Budapest), Vámos Petra (NEKA), Varga Emőke (Győri Audi ETO KC), szakágvezető: Hajdu János

Borítókép: Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország – Montenegró női kézilabda felkészülési mérkőzésen a győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban 2018. szeptember 28-án.

MTI / Krizsán Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!