hiába a fellebbezés

2018.08.11. 13:47

Elutasították a magyarok óvását, Rasovszky ezüstérmes maradt

A Magyar Úszó Szövetség azért nyújtott be óvást, mert a veszprémi versenyző úgy lett második, hogy a győztessel tizedre azonos idővel csapott célba.

Az európai szövetség (LEN) illetékes testülete elutasította a magyar csapat óvását, így a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf ezüstérmes maradt a Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságon.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azt követően óvott, hogy a veszprémi versenyző – aki szerdán 5 kilométeren diadalmaskodott – csütörtökön úgy lett második, hogy a győztessel tizedre azonos idővel csapott célba.

Gellért Gábor szövetségi kapitány a helyszínen elmondta, nem az a gyakorlat, hogy a fellebbezéseknek helyet adnak. „Arra hivatkoztak, hogy megnézték a felvételeket minden irányból és egyértelműen látszott számukra, hogy a holland versenyző érte el hamarabb a falat. Ezt az időmérő berendezés is érzékelte, hivatalosan tizedre mérnek eredményt, de az időmérő a századot is érzékeli, és a századbeli különbségek miatt sorolta be Kristófot a második helyre.”

A Balaton Úszó Klub sportolójára a táv legvégén felzárkózott az olimpiai, világ-, illetve Európa-bajnoki címvédő Ferry Weertman, és a két úszó ránézésre egyszerre csapott célba. A célfotó alapján közölték, hogy hiába volt valamivel előrébb a veszprémi úszó, holland riválisa csapott egy „leheletnyivel” előbb a táblára, így megvédte címét.

A MÚSZ holtverseny kihirdetését kérte. Arra hivatkozott, hogy tavaly a budapesti világbajnokságon harmadik helyért és 2016-ban a hoorni Eb-n az aranyéremért egyaránt a nők 10 kilométeres távján volt hasonló eset, és mindkétszer holtversenyt hirdettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!