NB I.

2018.06.27. 15:15

Elkészült a következő idény sorsolása

A Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ) elkészítették az OTP Bank Liga 2018/19-es idényének sorsolását, az első fordulóban a címvédő Videoton az újonc Kisvárdát fogadja.

Debrecen, 2017. november 18. A fehérvári csapat játékosai ötödik góljukat ünneplik a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában játszott Debreceni VSC – Videoton FC mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2017. november 18-án. Debreceni VSC – Videoton FC 2-5. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az MLSZ Twitter-oldalának szerdai tájékoztatása szerint a nyitókörben az elmúlt szezonban ezüstérmes Ferencváros szintén hazai pályán kezd, méghozzá a kieséstől csak az utolsó fordulóban megmenekült DVTK ellen. A bronzérmes és Magyar Kupa-győztes Újpest a fővárosi újonccsapatot, a másodosztályú bajnok MTK-t látja vendégül.

A rangadók közül a Ferencváros-Videoton összecsapást a 7., míg a Ferencváros-Újpest találkozót a 9. fordulóban rendezik.

A következő szezon július 21-én kezdődik, és május 19-ig tart. A csapatok ezúttal is háromszor mérkőznek meg egymással.

OTP Bank Liga, 1. forduló (július 21.):

Videoton FC-Kisvárda

Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK

Újpest FC-MTK Budapest

Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC

Budapest Honvéd – Swietelsky-Haladás

Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC

Borítókép: A fehérvári csapat játékosai ötödik góljukat ünneplik a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában játszott Debreceni VSC – Videoton FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2017. november 18-án.

MTI Fotó / Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!