Meghívásos seregszemle

2020.11.24. 13:02

Virtuálisan látható a MAOE Képzőművészeti Tagozatának kiállítása

Virtuálisan látható a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Képzőművészeti Tagozatának Változások című kiállítása november 25-től – közölte a szervezet kedden.

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a MAOE hagyományos, meghívásos seregszemléjét. Az idei tárlat témája a korábbi tematikus kiállításokhoz képest sokkal erősebben kötődik a művész külső és belső világához, valamint az elmélkedésnek, az alkotásnak is új határokat szab. A Változások című tárlaton 49 művész alkotását láthatják az érdeklődők az online térben írja a közlemény.

Különös aktualitása van a Változások címet viselő kiállításnak, hiszen az idei évben sok minden alakult át, a világjárvány megváltoztatta megszokott életvitelünket, munkavégzésünket, magánéletünket sőt, még a kortárs művészettel való találkozásainkat is

fogalmaz a közlemény.

A 49 alkotó közül öt művész – Bereznai Péter festőművész, Hérics Nándor grafikusművész, Kovács Péter Balázs festőművész, Pirk László festőművész, Vásárhelyi Antal grafikusművész szakmai elismerést kapott a kiállítás apropóján a szervezőktől.

A kiállítás a MAOE és a MANK Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft közösségi média oldalán, valamint az alkotomuveszet.hu oldalon lesz megtekinthető olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában