tehetséggondozás

2018.03.23. 19:06

Online aukció kezdődött iskolások festményeiből

A Konduktív Gyakorló Általános Iskola csaknem harminc tanulójának árverésre bocsátott festményeire március 28-ig lehet licitálni.

Forrás: Shutterstock

A jótékonysági aukció a Rost Andrea Művészeti Alapítvány és a Semmelweis Egyetem Pető András Karának (PAK) közös kezdeményezése – olvasható a program kommunikációjával megbízott ügynökség MTI-hez eljuttatott közleményében.

Rost Andrea operaénekes, mint a PAK jószolgálati nagykövete az intézet tehetséggondozási programjában alapítványával, a zene közvetlen élményének elsajátítása útján szeretne segítséget nyújtani a konduktív pedagógiai módszer eredményeihez. Célja, hogy olyan zeneszobát alakítsanak ki, ahol egyedi hangszerek, zenei készségeszközök állhatnak mind a konduktorok, mind a gyerekek rendelkezésére.

A galériában látható minden festmény, minden teljesítmény mögött egy küzdő gyermek és konduktorok összehangolt munkája, közreműködő művészek, illetve boldog családok állnak – hangsúlyozta a kommüniké.

Az online árverésen a képekre a Pintér Galéria weboldalán március 28-ig lehet licitálni. A befolyt összegből az iskola művészeti tehetséggondozási programját támogatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában