Lebontani a megértés korlátait

2018.10.19. 14:42

Nyelvismeret mellett közös tudás is kell a fordításhoz

Szenkovics Enikő Kolozsváron élő műfordító, szerkesztő kapta idén a sokéves szünet után újra kiosztásra kerülő Hieronymus-díjat. A szakember szerint a szövegek átültetése passzió és felelősség is egyben.

Mint arról portálunk is beszámolt, a Magyar Írószövetség által létrehozott Telegdy Polgár István Alapítvány kuratóriuma ítélte oda a Hieronymus-díjat Szenkovics Enikőnek, az elismerést október 24-én Budapesten adják át. Ennek kapcsán a műfordítóval az Olvasat készített interjút.

Szenkovics Enikő a portál kérdésére megvallotta, hogy örömmel, ugyanakkor furcsa érzéssel fogadta a kitüntetést, mert – mint mondta – számára az a természetes, hogy mások kapjanak díjakat. „Főleg mivel

a műfordítók amolyan mostohagyermekeknek számítanak,

akik megbújnak a szerzők sikereinek árnyékában” – tette hozzá, ugyanakkor kiemelte: reméli, hogy a díj jobban felhívja a figyelmet az általa fordított szövegekre, szerzőkre.

A műfordító elmondása szerint a bölcsészkar elvégzése után a szegedi doktori iskolában az 1960–80-as évekbeli romániai német nyelvű rövidprózájával kezdett foglalkozni, többször járt Németországban különféle ösztöndíjakkal, és tanulmányokat is írt, melyekhez szükség volt néhány szöveg fordítására.

Franz Hodjak: Határkövek. Fordította: Szenkovics Enikő
Fotó: moly.hu

„Ekkor kezdtem el fordítani, kényszerből, egyszerű praktikus okokból, de rettenetes félsszel: vettem egy mély levegőt, és megpróbáltam magyarra átültetni Franz Hodjak rövidke szövegeit, és ez volt a „vesztem”. Megmutattam ugyanis Király Zoltán jó barátomnak, tudván, hogy nagyon szereti Hodjak írásait, és őt magát is, hisz akkor már évek óta személyesen is ismerték egymást. Zoltán pedig határozottan kijelentette: márpedig ezt nekem folytatnom kell.” Szenkovics Enikő irodalmi-fordítói munkássága mellett édesanya is:

„a műfordítás tökéletes hobbi, kikapcsolódás és ugyanakkor feltöltődés forrása volt három fiam nevelése közepette”

- emlékezett vissza.

Fotó: olvasat.hu

Az elismert műfordító román és német nyelvből is fordít, melyet nagyon megkönnyít, hogy saját, közvetlen tapasztalatai is vannak mindkét nyelvi környezet földrajzi teréről. „Például a kisebbségi létből, az 1989 előtti „közös” nyomorgásból, a közös kódrendszer használatából adódnak ugyanis olyan szubtilis ismeretek, sőt,

néha csak érzések, célzások, indulatok, melyek hiánya a fordítás hiányosságához vezethet.

Lehet a szöveg bármilyen pontos, bármilyen gördülékeny, és bármennyire is élvezhető a célnyelven, ha ezeket a pluszokat kihagyjuk belőle, egész egyszerűen átverjük az olvasót” – mutatott rá a fordító, majd hozzátette: „A román írások esetében pedig az is számít, hogy Románián belül hol él a szerző és hol a fordító. Például Doina Ruști regényeinek fordításában nagy előny a közös tapasztalat, ám a szójátékok és egy adott tájegységre jellemző kifejezések esetében azonban nem mindegy, hogy a szerző Bukarestben él, én pedig Kolozsváron.”

A szívéhez legközelebb álló munkákról szólva Szenkovics Enikő úgy fogalmazott, hogy mindig az a legkedvesebb számára, amivel foglalkozik. Mint mondta, mindegyiket másért szereti, ugyanakkor a fordítás kedvelt szabadidős tevékenység is számára. „A műfordítás a hobbim, amivel az ember passzióból és passzióval foglalkozik. A szerkesztésnél, kontrollszerkesztésnél, miként a lektorálásnál, olvasószerkesztésnél rettenetesen élvezem a szöveggel való bíbelődést, „sakkozást”, ugyanakkor nagy felelősségnek is tartom:

garantálnom kell a minőséget, ellenkező esetben átverném a szerzőt, a fordítót, és saját magam is:

soha többet nem fordulnának hozzám munkával” – mutatott rá Szenkovics Enikő.

Fotó: Dimény-Haszmann Árpád / kronika.ro

Munkafolyamata – elmondása szerint – igen hosszadalmas folyamat, minden szöveggel sokat foglalkozik. „Az adott írásokat a fordítást követően pihentetni szoktam kis ideig, aztán újra előveszem, és mondatról mondatra összenézem az eredetivel. Ezt követően hetekre félreteszem, hogy minél inkább elfelejtsem a forrásnyelvi változatot, és amikor újra előkapom, immár az eredeti szöveg nélkül olvasom és bütykölöm, faragom, csiszolom, s arra figyelek, hogy miként hangzik magyarul. A lényeg ugyanis, amit kiváló szerkesztőimtől: Jancsik Páltól, Gál Attilától és Király Farkastól megtanultam, hogy a fordítás célnyelven, jelen esetben magyarul a lehető legjobban élvezhető, gördülékeny legyen.”

A teljes beszélgetés itt olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában