Emberi körforgások

2021.01.16. 11:22

Görbe tükör a felbillent értékrendű világunkról

Halász Péter könyvét úgy érdemes olvasni, mintha kincset keresnénk.

MW

Forrás: Tortoma

Az ember élete körforgás, tulajdonképpen mindegy, hol kezdünk bele. A gyermek megszületik, felnő, felkészül az életre, párjára lel, gyermeke születik, aki felnő, felkészül az életre, ugyancsak párjára lel, és így tovább, körbe-körbe, nemzedékről nemzedékre. Elhatározás kérdése, hogy hol kezdjük el olvasni Halász Péter több mint ötven esztendő kutatómunkáját felölelő izgalmas könyvét, az első csóknál vagy az első gyermeknél. Ez a kötet nemcsak végigkíséri az ember életét, hanem azokat az erőket is keresi, amelyek a körforgások során igazítják, segítik, vagy fékezik a sorsát.

Mint Halász Péter vallja, olyan közösségekben, mint a moldvai csángó magyarok, amelyekre a mai, felbillent értékrendű világban nem igazán lehet jellemző az átgondolt és a célszerűen megtervezett életmód, egy-egy fontos esemény lebonyolításához és megéléséhez nagy szükség van a hagyomány erejére. Ennek segítségével nem kell mindent újragondolni, latolgatni, nem kell mindenkinek újra és újra kitalálnia, hogy az emberi élet során adódó feladatokat miként oldja meg, hanem elég igazodnia az „így szoktuk”, az „illen a szokás”, „apám, anyám is így csinálta” rendjéhez. Még így is bőven akad számtalan váratlan, döntést igénylő esemény, de az energiákat a fő témákban nem kell szétforgácsolni, elkótyavetyélni, mert azt már megoldották és a maiakra hagyományozták az előttük járó nemzedékek.

Fotó: Tortoma

A kötetben megbúvó magyar szokásanyag tulajdonképpen egy valamikori hatalmas és gazdag kincsestár, egy egységes világkép maradéka, ami mára csak egy kifosztott kincsesbányára hasonlít. Ennek tudatában fogjon neki az olvasó e különösen érdekes kötet olvasásának, mintha kincset keresne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában