búcsújárás

2018.05.20. 14:58

Dél-Amerikából is érkeztek magyar fiatalok Csíksomlyóra

A pünkösdöt megelőző szombaton lezajlott csíksomlyói búcsú az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseménye.

Az idén a Dél-Amerikában élő magyar közösségekből is érkeztek fiatalok a csíksomlyói búcsúra a Rákóczi Szövetség támogatásával, a szervezet minden pályázót ösztönöz a más országokban élő nemzetrészek megismerésére – mondták a szervezet rendezvényszervezői vasárnap az M1-en. Katona Flóra és Nagy Domonkos István szerint az utazások és

a rendezvényekre szervezett foglalkozások megerősítik a különböző országokból érkező magyar diákok kapcsolatait, a tapasztalatok alapján ezek hosszú idő után is elevenek.

Hozzátették, hogy az anyaországból a nagy távolság ellenére is sokan szeretnének Erdélybe utazni a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjaival, de egyre többen fedezik föl a Délvidéket és Kárpátalját is. A felvidéki iskoláknak pedig már olyan sok partnerkapcsolatuk van, hogy sokszor nem is tudnak új vendégeket fogadni – fűzték hozzá.

Tavaly 375 Kárpát-medencei középiskola több mint 15 ezer diákja kapcsolódott be a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjaiba. Az idén április végéig már közel 7 ezren utazhattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában