Festői környezetben

2023.04.12. 12:16

Programkavalkáddal vár mindenkit a Medvehagyma Fesztivált Orfűn

A jellegzetes, a Mecsekben bőven termő gyógynövény köré épülő rendezvényt 18. alkalommal tartják meg szombaton és vasárnap.

Medvehagymát szed két nő a Mecsekben, Pécs és Orfű között 2016. március 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Sóki Tamás

Családi és gyerekprogramokkal, workshopokkal, kézműves ételekkel és italokkal várják a látogatókat az idei Medvehagyma Fesztiválon a hétvégén, Orfűn. A jellegzetes, a Mecsekben bőven termő gyógynövény köré épülő rendezvényt 18. alkalommal tartják meg szombaton és vasárnap.

A szervezők az MTI érdeklődésére közölték: a tradicionális családi fesztivált idén hat helyszínen félszáz programmal tartják meg a Pécs közelében, a Mecsek csúcsai között, festői környezetben meghúzódó üdülőtelepülésen.

A várhatóan napi több ezer érdeklődőt vonzó eseményen a medvehagymára épülő ételkülönlegességek mellett kézműves sörökkel, cider- és borkostolóval, helyi termelők étkeivel várják a látogatókat, a gyerekek szórakoztatásáról kézműves foglalkozásokkal, lovas programokkal, mesekönyv-bemutatóval, kisebb túrákkal, koncertekkel, kalandjátékokkal, népzenei és táncház-bemutatókkal gondoskodnak, a felnőtteket pedig az ökotudatosság jegyében zajló workshopok és extrém barlangtúrák is várják.

A mecseki erdőkben a tavasz hírnökeként felbukkanó, jellegzetes fokhagymaillatú, vér- és vesetisztítóként is ismert, vadon termő medvehagyma az utóbbi évtizedekben Baranya meghatározó gasztronómiai értékévé vált. A Mecsek erdeiben sok helyütt megtalálható, márciustól májusig gyűjthető gyógynövényt sokan az egészséges táplálkozással, a természetközeliséggel, a bioételek fogyasztásával kapcsolják össze.

A medvehagyma - népies nevén sásihagyma - szinte az egész országban előfordul, de a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz.

Az idei orfűi fesztivál programjairól - tematikára és helyszínre szűrhető módon - további részletek olvashatók a www.medvehagymafesztival.hu oldalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában