Díszbemutató

2023.01.15. 09:30

Petőfi költeménye ihlette kisfilmet nézhetünk meg a Fonóban

A Petőfi-bicentenárium alkalmából mutatják be Somossy Barbarának a Sose lesz vége című kisjátékfilmjét a Fonó Budai Zeneházban január 18-án, melyet a költő A csaplárné a betyárt szerette című költeménye ihletett – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Fonó stábja az év első meetingjén

Forrás: Facebook/Fonó

A film története 1868-ban a kunsági betyárvilágban, Apajpusztán játszódik, ahol Petőfi Sándor életének jelentős részét töltötte és ahova mindenhonnan visszavágyott, ahogyan azt A Kiskunság című versében is írja – olvasható a közleményben.

Mint írják, a helyszín különlegességéhez hozzájárul, hogy Jancsó Miklós filmrendező a Szegénylegények című filmklasszikusát ugyanitt készítette 1965-ben: a szegénylegény házát alakították át a csárda épületévé a kisjátékfilmhez.

Egy végtelen szerelem a végtelen pusztában, ahol az egyetlen út a túléléshez a szereteten át vezet, de a csaplárné szerelemféltése és a pénz utáni hajsza végül mindenki sorsát a tragédiába sodorja

– idézi a közlemény Somossy Barbara rendezőt.

A tájékoztatás szerint a filmben olyan színművészek keltik életre a rendező által megálmodott karaktereket, mint ifjabb Vidnyánszky Attila, Szűcs Nelli, Vas Judit Gigi, Pogány Judit, Reviczky Gábor, Hirtling István, Tóth Ildikó, Patkós Márton, Sipos Imre és Poroszlay Kristóf.

A közlemény felidézi, hogy a koreográfiát Berecz István néptáncos tanította meg a színészeknek, valamint bizonyos jelenetekben ő maga és az általa összeállított, Magyarország vezető néptáncosaiból álló csapat is részt vett. A betyár statisztériát a Hagyaték Lovas Egyesület biztosította.

A népzenéről Juhász Dénes és csapata, többek között ifjabb Szerényi Béla gondoskodott, a film zenéjét pedig Márkos Albert szerezte. A film főcímzenéje az Anima Sound System és Csík János Sose lesz vége Moldvában című zeneműve.

A 21 órakor kezdődő díszbemutató előtt kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket a film alkotóival. A filmvetítés után a Fonó Szerda táncházba lehet ropni. 

A film a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával valósult meg. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!