Minőségi alkotások

2022.07.15. 12:24

Megkezdődött a Cseh Tamás művészeti pályázat közönségszavazása

Megkezdődött a Cseh Tamás művészeti pályázat közönségszavazása; a Budai Vároltalmazó Közalapítvány pályázatára beérkezett művekre augusztus 5-ig várják a szavazatokat.

A Cseh Tamás művészeti pályázatra a vártnál jóval több műalkotás érkezett be - olvasható a szervezők közleményében.   

A zsűri már kiválasztotta a legjobb tíz alkotást, most a közönség is szavazhat az általa legjobbnak ítélt pályázatról. Az alapítvány Facebook-oldalán az egyes művekre adott lájkok száma alapján dől el, hogy a tíz közül melyik alkotás kapja meg a közönségdíjat. 

A közleményben kiemelik, hogy a Cseh Tamás örökségét méltató művészeti pályázatra rengeteg érdekes, minőségi alkotás érkezett be. A zsűri összesen 31 pályamunka közül választhatott. A feladatot az alkotók sokféleképp közelítették meg: többen a legendás énekes portréját ábrázolták különböző technikákkal, míg mások inkább a dalokra koncentráltak, vagy azok mondanivalóját dolgozták fel alkotásukban.   

A zsűri az első körben azt a tíz alkotást választotta ki, amely továbbjut a második fordulóba, és részt vesz a közösségi oldalon megtartott közönségszavazáson is.   

A 2. fordulóba jutott alkotások Arató Eszter, Lévay Jenő, Krajcsovics Károly, Rósa Márta, Mayer István, Szabó Kata, Szentgyörgyvölgyi Gábor és Takács Máté pályázata, valamint Tóth Xénia két műve.  

A továbbjutó tíz alkotás eredeti példányát a Budavári Önkormányzat aulájában tekintheti meg a közönség július 20-tól, az alkotások digitális képmása pedig már elérhető a Budai Vároltalmazó Közalapítvány közösségi oldalán.   

A legjobb három alkotásról augusztus 7-ig döntenek a zsűri tagjai, és ezen a napon közzé is teszik az eredményt. A díjátadót a tervek szerint augusztus 20-án tartják.

A Budai Vároltalmazó Közalapítvány a pályázat lezárulása után további megjelenési lehetőségekkel szeretné támogatni a pályázaton részt vevő alkotókat - áll a közleményben.   

A művészeti pályázatot Cseh Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész szellemi hagyatékát a jelenkor és a jövő nemzedéke számára méltó módon közvetíteni képes műalkotás megvalósítására írták ki. A pályázat célja, hogy a kerület egykori lakója, Cseh Tamás emlékét ápoló és szellemi örökségét képviselő képzőművészeti alkotások szülessenek kortárs művészek keze által.   

A közleményben kiemelik, hogy a következő években a szervezők újabb, hasonló művészeti pályázatokkal szeretnének hozzájárulni a kerület hírességei emlékének az ápolásához, valamint izgalmas, látványos eszközökkel akarják ráirányítani a figyelmet a környék történelmi és kulturális örökségeire.

Borítókép: CD-k, hanglemezek és könyvek a Cseh Tamás Archívum ünnepélyes megnyitóján Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában 2014. január 22-én. Cseh Tamás előadóművész, Kossuth-díjas énekes, dalszerző 2009 augusztusában hunyt el. MTI Fotó: Czimbal Gyula

Címkék#Cseh Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában