Ráckeve

2022.07.14. 18:00

1510-ben épült házban kapott helyet a Halmúzeum

A halászat és a horgászat ezer szállal kapcsolódik a magyar nemzet történetéhez, ezért is fontos, hogy több múzeuma legyen a területnek – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Ráckevén, a Halmúzeum átadó ünnepségén.

A politikus kiemelte:

a több mint hétszázezres táborával a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) a legnagyobb magyar társadalmi szervezet. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: összehasonlítva a vadászok hetvenezres táborával és azzal, hogy mennyi vadászati múzeum van Magyarországon, meglepően és elszomorítóan kevés horgász és halászati témájú múzeum van, pedig a magyar halászati örökség, horgászati jelen megérdemelné azt, hogy hasonló nagyságrendben legyenek kiállítóhelyei mint a méltán világhírű magyar vadászatnak.

Semjén Zsolt kiemelte: a társadalom számára kulcsfontosságú a rekreáció lehetősége, amelynek egyik legnagyszerűbb formája a horgászat a természetjárás és a vadászat mellett. Ráadásul a halászati és horgászati hagyományok mindig nagyon mélyen hozzátartoztak a magyar nemzethez, már a honfoglaláskori időből származó emlékeink is erről tanúskodnak. Már a honfoglalókat is megdöbbentette, hogy itt a Kárpát-medencében, ha egy kosarat belemerítettek a vízbe, akár a Dunába, akár a Tiszába, abban hal volt – mondta. Semjén Zsolt a horgászat ősi hagyományai közé sorolta a pákászatot, a horgászat tekintetében pedig a kutyogtatást.

SEMJÉN Zsolt; VERECKEI Zoltán; PÁNCZÉL Károly
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes (b2), Udvari Zsolt, a Halmúzeum igazgatója (b), Pánczél Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője (j2) és Vereckei Zoltán, Ráckeve polgármestere (j) megtekinti a ráckevei Halmúzeumot az átadóünnepség napján, 2022. július 14-én.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A horgászat tehát ezer szállal kapcsolódik a magyar nemzet történetéhez, őseink öröksége és napjaink kikapcsolódása egybeesik a horgászatban, ezért is fontos, hogy minél több múzeuma legyen a területnek – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy Ráckevénél nem is lehetne jobb helyszíne a múzeumnak, hiszen a Csepel-szigeten, Árpád vezér egykori szálláshelyén a horgász-, halászhagyományok mindig is meghatározóak voltak.

A politikus továbbá örömét fejezte ki, hogy a múzeum egy most megújult 1510-ben épült házban kapott helyet, amely méltó helyszíne az intézménynek.

Borítókép: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes (j2), Vereckei Zoltán, Ráckeve polgármestere (j), Udvari Zsolt, a Halmúzeum igazgatója (b2) és Pánczél Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője átvágja a nemzeti színű szalagot a ráckevei Halmúzeum átadóünnepségén 2022. július 14-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában