Itt a lehetőség!

2022.01.24. 11:38

2022-ben is öt országban lesz Virtuózok

Február 10-ig várják a 19 éven aluli hangszeres zenészek jelentkezését a Virtuózok klasszikus zenei tévés tehetségkutató nyolcadik évadába.

A műsor komolyzenei tehetségei esélyt kaphatnak, hogy világsztárokkal léphessenek fel, a Virtuózok alapítványa és támogatói révén hangszereket vásárolhassanak, rendszeresen koncertezhessenek, mesterkurzusokon vehessenek részt. A százezer eurós összdíjazású versenyen országonként egy győztest hirdetnek, de közönségdíjat és különdíjakat is osztanak.

Milliók ismerhetik meg a jövő klasszikus zenészeit

 

A Virtuózok az első és egyetlen magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor, 2014-es indulása óta milliók kedvencévé vált. Már a kezdetekkor a magyar közszolgálati televízió egyik legnézettebb műsora lett, 2020-ban pedig átlépte a határokat és a Visegrádi Négyek országaiban, valamint Szerbiában is bemutatták. A nemzetközi sorozat 2022-ben a Visegrádi Négyek országai és Szlovénia tehetségeit kutatja, és a következő három évben több európai országba is eljut majd.

A műsor magyar válogatóját idén tavasszal sugározzák, télen pedig öt ország hét televíziós csatornáján mutatják be a nemzetközi adásokat, akár 70 millió nézővel megismertetve a klasszikus zene nemzetközi tehetségeit.

A Virtuózok V4+ 2022-es évadában a szuperzsűri tagjai között ismét olyan világhírű sztárvendégek lesznek, mint Maestro Plácido Domingo operaénekes-karmester. Az eddigi két évadban a spanyol operaénekes világsztár mellett a legkiválóbb művészek szerepeltek a zsűriben, köztük Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt díjas koloratúrszoprán, a horvát csellósztár, HAUSER és Maxim Vengerov orosz hegedűművész, valamint a műsorban szereplő országok kiemelkedő művészei.

Ezért érdemes jelentkezni

 

A legtehetségesebb ifjú virtuózok jelentős pénzjutalomban részesülnek, valamint számos koncertlehetőséget kapnak, hazánkban és külföldön egyaránt. A tehetségkutató műsor alatt a klasszikus zenei élet jelenlegi és jövőbeli, magyar és külföldi sztárjai ismerkednek meg egymással, amelyből barátságok, művészeti együttműködések születnek.

Koncert a Zeneakadémián

 

Nem csak a győztesek nyernek: 2020-ban és 2021-ben a második helyezettek is fellépést nyertek a Zeneakadémia Nagytermébe, ahol a Magyar Rádió Zenekarával és és Kovács János karmesterrel adnak koncertet idén február 18-án. Jelentkezési határidő a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató idei évadába: 2022. február 10. További információ itt olvasható.

Címkék#Virtuózok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában