Ünnepi műsor

2021.12.22. 13:57

Hálaadás címmel adnak koncertet a Nemzeti Filharmonikusok

A hangverseny karmestereként Nánási Henrik, a berlini Komische Oper korábbi főzeneigazgatója lép színpadra.

Hálaadás címmel ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a budapesti Müpában. Az esten Otto Nicolai Karácsonyi nyitánya, Georg Friedrich Händel B-dúr orgonaversenye, Samuel Barber Adagio című műve és Ludwig van Beethoven IX. d-moll szimfóniája hangzik el.

Közreműködik Kolonits Klára szoprán, Meláth Andrea alt, Horváth István tenor, Kovács István basszus, Tabajdi Ádám orgonaművész, a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar is.

Otto Nicolai neve ma egyet jelent A windsori víg nők című romantikus vígoperával, az azonban kevésbé ismert, hogy a zeneszerzőt pályája elején főként az egyházzene érdekelte. A szerző a Karácsonyi nyitányban is koráldallamot dolgoz fel.

Händel B-dúr orgonaversenye csupa fény és derű, az amerikai Samuel Barber híres Adagiója, amely eredetileg valójában a szerző vonósnégyesének középső tétele volt, csupa áhítat. A koncert második részét kitöltő Beethoven-mű tisztán öröm, a szólistát és kórust is foglalkoztató finálé Schiller Örömódáját zenésíti meg.

Ez a forradalmi, újító szellemű alkotás a szabadságvágyról és a szeretetről is szól.

A hangverseny karmestereként Nánási Henrik, a berlini Komische Oper korábbi főzeneigazgatója lép színpadra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában