Rock’n’roll

2021.11.23. 13:40

Magyarországot is érinti a Whitesnake búcsúturnéja

A budapesti koncertre, amely jövő júliusban lesz, a jegyek már megvásárolhatóak az online jegyértékesítő portálokon keresztül.

A Deep Purple énekese, valamint a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja, David Coverdale által alapított legendás rock’n’roll banda, a Whitesnake bejelentette a világ körüli búcsúturnéját, amely Budapesten is látható lesz. A 2019-es Flesh & Blood stúdiólemezük sikerét követően a banda 65 koncertet adott 30 országban, több mint 750 ezer rajongó előtt.

A búcsúturné programja a zenekar 13 stúdióalbumának dalaiból áll majd, a rock’n’roll 40 éves történetének egyik legnagyszerűbb katalógusának legnagyobb slágereiből.

A búcsúturné Budapesten is látható lesz, 2022. július 4-én, a Barba Negrában.

Az 1978-ban alapított csapat multiplatina eladásokat tudhat magáénak olyan lemezekkel, mint a Trouble, a Lovehunter, a Ready an' Willing és a Come an' Get It, vagy a Slide It In és az 1987-es, óriási sikerű Whitesnake album. Ezekről a lemezekről számtalan slágerlistás dal származik, köztük a listavezető Here I Go Again és Is This Love, valamint a felejthetetlen Still Of The Night. 2020-ban jelent meg továbbá a nagy sikerű The Red, White & Blues Triology című válogatásuk, amely a legnagyobb slágereik újrakevert verzióit tartalmazza.

Tehetség és szenvedély egyaránt kellett a Whitesnake megalapításához csakúgy, mint 2022-es visszatérésükhöz.

A világhírű banda David Coverdale, Reb Beach, Joel Hoekstra, Michael Devin, Tommy Aldridge és Michele Luppin összetételben turnézik, valamint bemutatkozik velük a rendkívül tehetséges Dino Jelusick is. David Coverdale elmondta, izgatottan várják, hogy felléphessenek a Barba Negrában Budapesten, a búcsúturnéval ünnepelve a Whitesnake örökséget, amely közel 50 éve hódítja meg a rocklistákat világszerte.

Nagyon örülök, hogy a Dino Jelusickot a Whitesnake-ben üdvözölhetem. Amióta 2 évvel ezelőtt együtt játszottunk Zágrábban, rajta volt a szemünk és a fülünk. Szeretni fogjátok őt – fogalmazott az énekes.

A zenész továbbá elmondta, hálás, hogy már majdnem 50 éve része lehet ennek a csodálatos világnak. Kiemelte, felejthetetlen pillanatokat oszthattak meg és élhettek át emberek millióival.

A budapesti előadásra jegyek a Live Nation, a Funcode és a Rock1 oldalakon kaphatók. Limitált számban Early Bird jegyek vásárolhatók 14 900 forintért, utána a belépők 16 900 forintba kerülnek majd. További információk a turnéval kapcsolatban a Whitesnake honlapján érhetőek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában