Megzenésített költészet

2021.11.24. 10:10

Közös koncertre készül a Kaláka, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák

A Kaláka 1969-es megalakulása óta, több mint 50 éve egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet kimagasló alkotásainak megzenésítésével.

A Kaláka együttes Ferenczi Györggyel és az 1ső Pesti Rackákkal ad közös koncertet november 27-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A két zenekar az elmúlt években többször lépett fel együtt, közös lemezt is készítettek az Egyesült Államokban. Együttes színpadi formációjukat olykor Rackalákának nevezik.

A Kaláka 1969-es megalakulása óta, több mint 50 éve egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet kimagasló alkotásainak megzenésítésével. Ahogy azt Kányádi Sándor, akinek számos versét zenésítette meg a Kaláka, fogalmazott,

Kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött versekből a maguk olvasata szerinti eredeti dallamot – fogalmazott Kányádi Sándor, akinek számos versét zenésítette meg a Kaláka.

Annyiféle zenei stílusban képes hiteles előadásra a Kaláka, ahányban a kiválasztott versek íródtak, miközben az együttesre jellemző megszólalásmód is érvényesül 4 énekhangra, valamint klasszikus és népi hangszerek együttes játékára. A kétszeres Kossuth-díjas csapat, Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs eddig harminc albumot készített, mintegy ezer dalt írt, és sok ezer koncertet adott.

Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, vagyis korábban Rackajam 2005-től játszik közösen fúziós zenét, amelyben fontos szerepet tölt be a magyar népzene és a világzene. Ferenczi György, Apáti Ádám, Bizják Gábor, Jankó Miklós és Pintér Zsolt akusztikus hangszereken adják elő a blues klasszikusokat és saját hangszerelésű dalaikat.

Sokszor magyar költők verseit választják dalszövegül, hogy ezzel is népszerűsítsék a költők versbe szedett gondolatait, és a magyar irodalmat.

Ferenczi György több mint negyedszázados eddigi pályafutására hatott a country, a blues, a funky, a hiphop és a rock 'n' roll is. Játéka több mint 270 lemezen hallható, ebből húszat ő maga jegyez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában