Nemzetközi megmérettetés

2021.09.07. 10:09

A világ minden tájáról érkeznek hazánkba művészek a zongoraversenyre

Az ország zenei életének egyik legjelentősebb eseményén a résztvevők rangos zsűri előtt bizonyíthatják tehetségüket.

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Szeptember 12. és 19. között rendezi meg a Filharmónia Magyarország a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt a budapesti Zeneakadémián. A nyitókoncerten a Szent István Filharmonikusok Balázs János zongoraművésszel és Kovács János vezényletével Liszt-műveket szólaltatnak meg.

A számos különböző országból jelentkező 72 muzsikusból 32 jutott be a szeptember 13. és 14. között zajló első fordulóba.

Szeptember 16-án, a verseny második fordulója után a Concerto Budapest és Olga Kern zongoraművész hangversenyén Liszt Mephisto című keringőjét, Rahmanyinov 2. zongoraversenyét és Csajkovszkij 6. szimfóniáját hallhatja a közönség Keller András vezényletével. A szeptember 17-én, az elődöntőben pedig a továbbjutott hat versenyző lép színpadra. A döntőn, szeptember 18-án a Nemzeti Filharmonikus Zenekart Vajda Gergely vezényli. A verseny végül szeptember 19-én gálakoncerttel és díjátadóval zárul.

Idén több évforduló is köthető a zenei megmérettetéshez.

Az 50. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny és Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója mellett a világhírű Liszt-interpretátor, Cziffra György 100. évfordulójának állít emléket az idei verseny. Ehhez kapcsolódóan a programban több Liszt-műre reflektáló Cziffra-átirat is helyet kapott.

A verseny a Filharmónia Magyarország és a Zeneakadémia közös szervezésében, a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek sorába illesztve valósul meg az 1875-ben alapított Zeneakadémián.

A Zeneakadémia az egyetlen a Liszt Ferenc nevét viselő intézmények közül, amelynek létrehozásában maga a zeneszerző is tevékeny szerepet játszott.

A rangos nemzetközi zsűri tagjai között szerepel Olga Kern, Vu Jing, Boaz Sharon, Olli Mustonen, Cyprien Katsaris, Balázs János, Farkas Gábor és Vásáry Tamás.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában