elismerés

2021.03.02. 07:55

Magyar fotós nyerte az Amerikai Fotóművészeti Szövetség arany medálját

Kővári Rudolf fotográfus a Kis hölgy című fotójával az Amerikai Fotóművészeti Szövetség (PSA) arany medálját nyerte el az 5. montenegrói Unlimited Photo nemzetközi fotópályázaton.

Kis hölgy (Little lady) – PSA arany medál

Forrás: Kővári Rudolf

A Jenőben élő, Székesfehérvárhoz kötődő Kővári Rudolf neve ismerős a fotózás kedvelőinek Fejér megyében, hiszen 2019-ben saját kiállítása nyílt a Köfém Művelődési Házban, 360 címmel. A fotózás a kilencvenes évek óta érdekli, s miután megszerezte a fotográfus végzettséget, már hivatásszerűen ezzel foglalkozik – írja a feol.hu.

Sorra nemzetközi pályázatokon szerepel, hogy megszerezze a komoly elismerést jelentő FIAP-diplomát (Fédération Internationale de l’Art Photographique – Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség). Ennek lépcsőfokai, hogy a különböző nemzetközi pályázatokon helyezéseket érjen el munkáival. A montenegrói megmérettetésen az aranyérmen kívül még további öt fotóját fogadták el.

A Kis hölgy című, a régió egyik legrangosabb fotóművészeti pályázatán aranyérmes fotóját egy családi fotózás alkalmával készítette. Amint lapunknak elmondta: a kislánynak olyan erős kisugárzása volt, hogy első pillantásra, még a fotózást megelőzően megálmodta ezt a képet, amit sikerült is elkészítenie.

 

Kis hölgy (Little lady) – PSA arany medál

Fotó: Kővári Rudolf

 

A pályázaton négy kategóriában is eredményes volt (portré, tájkép, monokróm és utcai fotózás). Az idei év sikerekkel kezdődött a számára, jó úton halad, hogy még 2021-ben megszerezze a diplomát. Eddig az aranyérem mellett két FIP-szalagot és a pályázatot kiíró szalon szalagját is megszerezte, valamint emellett február végéig 22 elfogadott fotója gyűlt össze, az év végéig kötelező 40-ből.

Fotó: Kővári Rudolf

Kővári Rudolf számára a fotózás életforma, amelyben ki tud teljesedni, minden nehézséget elfelejt, ha kamera van a kezében. Elmondása szerint, mint egy meditáció, olyannyira megnyugtatja a lelkét, melyet a számos pozitív visszajelzés koronáz meg. Kedvenc témája a portré, a makró és az elkapott pillanatok, melyeket leginkább rendezvényeken, esküvőkön tud megalkotni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában