Európa Kulturális Fővárosa

2021.01.14. 21:33

Digitális élményközpontot és új közösségi teret alakítanak ki 2023-ra

A megvalósítandó központ a helyi gazdaság motorjaként fog működni.

Digitális élményközpont kialakítása is szerepel a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program tervei között, a létesítményben a magyar és a nemzetközi képzőművészet klasszikusait mutatják majd be a modern technika segítségével – jelentette be csütörtöki, veszprémi sajtótájékoztatóján a program megvalósításáért felelős kormánybiztos.

Navracsics Tibor közölte: a megvalósítandó központ a helyi gazdaság motorjaként fog működni, ahol lehetőség lesz workshopok és konferenciák, valamint gyermekeknek szóló szórakoztató, ismeretterjesztő foglalkozások szervezésére is. Mint mondta, a digitális élményközpont tartalmainak kialakításában nagy szerepet szánnak a Pannon Egyetemnek.

A másik fontos beruházás az üresen álló, egykori gyermekkórház épületének közösségi térré történő alakítása lesz – fűzte hozzá a kormánybiztos.

Mint mondta, „óvatosan bánnak az infrastrukturális fejlesztésekkel”, hiszen számos példa van rá, hogy a későbbi üzemeltetés aránytalanul nagy terhet ró a településekre, valamint a munkálatok esetleges elhúzódása kedvezőtlenül befolyásolhatja a rendezvénysorozatot.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy 24 hónap múlva a tervek szerint már a programsorozat nyitórendezvényének örülhetünk.

Az ingatlanfejlesztésekről szólva kiemelte: 2022. december 31-éig minden beruházásnak el kell készülnie, mely az EKF Program elemét képezi.

A volt Balaton Bútorgyár területe az önkormányzat tulajdonába kerül, itt fogadóközpontot, parkolót, ideiglenes rendezvényközpontot hoznak létre – részletezte.

A digitális élményközpont a veszprémiek által szikvíz parkolónak nevezett területen jön létre.

Az egykori piarista gimnázium pedig visszakerül a katolikus egyház tulajdonába, felújítják az épületet – tette hozzá.

Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy 24 milliárd forintot kapott a térség a Modern Városok Programja keretében tavaly, a Magyar Falu Program keretében 1,5 milliárd forint érkezett a választókörzetbe, az Európa Kulturális Fővárosa Program keretében pedig 90 milliárd forinttal gazdagodott a térség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában