kárpát expressz

2020.12.30. 19:04

A felvidéki magyarok büszkék őseiktől örökölt hagyományaikra (videó)

A Nemzeti Összetartozás Évében igyekeztek minél szorosabb kapcsolatot kialakítani határon túl élő nemzettársaikkal.

Ilyen volt az Ipolyvisk és Tésa immár hagyományos, közösen megrendezett Híd napja, valamint a mátyusföldi Alsószeli új, közösségi kemencéjének avatója is, ahol helyiek és az anyaországiak együtt ünnepeltek – tudhatták meg a köztévé Kárpát Expressz című műsora legutóbbi adásának nézői.

Mit ad számunkra a hozzáállásunk ahhoz, hogy ilyen dolgok történnek, hogy kemencét építünk, és szeretnénk ünnepelni, együtt megélni az időt, azt, amit az Úr ad nekünk. Azt adja nekünk igazából, hogy jobban egymásra tudunk figyelni, főleg itt a koronavírusos időszak után vagy közben

- mondta Nagy Péter Felsőszeli plébánosa.

A műsor bemutatta, hogy tanulnak a diákok online a koronavírus alatt, és, hogy hogyan vették ki a részüket a „Segíts a kórházon!” akcióból. Volt olyan, aki otthon 3D-s nyomtatóval pántokat gyártott a felhajtható védőmaszkokhoz.

Mivel gyermekeinknek mi ezt tantárgyként is tanítjuk a 3D nyomtatást, ezért már jelentkezett 2-3 diák, akiknek haza is szállítottuk ezeket a nyomtatókat és készítik odahaza az alkatrészeket. Most már a megye – tehát Kassa Megye is bekapcsolódott, és jelenleg arról tájékoztatott bennünket, hogy már ma hoz számunkra alapanyagot, a 3D nyomtatáshoz szükséges alapanyagot ezt a filamentet, amelynek segítségével tovább tudjuk nyomtatni az alkatrészeket a segédeszközökhöz

- mondta Dobos Gábor a királyhelmeci gimnázium igazgatója.

A felvidéki magyarok összefogása és hazaszeretete is példaértékű. A Kárpát Expressz idén többször is járt Gömörben, ahol megtapasztalhatták a helyiek vendégszeretetét, és szűkebb hazájuk iránti elhivatottságukat.

Elsősorban és mondanám, hogy a természet adta lehetőségek, azok csodálatosak. Meg köll ismerni. És aki ide ellátogat, az nagyon gyakran visszatér…legtöbb esetben vissza is tér, mert annyira vonzó. És télen, nyáron, tavasszal, ősszel, minden alkalommal van mit nézni. Csodálatos környéke van a Vály-völgyének

- mesélte Kalas Lajos, a felsővályi református gyülekezet gondnoka.

A felvidékiek büszkék magyar hagyományaikra. A stáb megismerte az ősi magyar harcmodort a Felföldi Dalia Iskolában, majd több néptánccsoporthoz is ellátogatott.

Az ötven éve működő pozsonyi Szőtteshez, az abaújszinai Rozmaringhoz, amelyben több anyaországi is táncol, és a Csallóközi Táncegyütteshez is, akiknek legfőbb célja, hogy a népi kultúrát megismertessék a fiatalokkal.

Rettenetesen fontos az, hogy megismerjük a saját kultúránkat, mert csak így tudjuk igazán beazonosítani önmagunkat, kik is mik is vagyunk. Tehát nagyon fontos az, hogy megismerjük. És ha gyerekkorban megismerkedünk vele, akkor az egész életünket végigkíséri

- mondta Oláh Attila, a dunaszerdahelyi Csallóközi Táncegyüttes vezetője.

A Kárpát Expressz megismert több felvidéki vállalkozót is. Járt Nádszegen Szarka Zsuzsa viseletkészítőnél, a három magyar fiatalember által alapított Esszencia Pálinkafőzdében, és ellátogatott a taksonyfalvi Panyik Imre díszműlakatoshoz is.

Ott volt, mikor átadták a magyar kormány támogatásával felépült zoboraljai magyar óvodát. A búcsi alapiskolában pedig megnézte, ahogy a gyerekek Trianon évfordulójára emlékgyűrűt készítettek.

Igen, egyik célom ez, hogy ők is érezzék azt, hogy ott valami történt, valami igazságtalanság. Nem véletlenül fekete ez a gyűrű. De ugyanakkor tapasztalják meg azt, hogy nemcsak itt Felvidéken, Kárpát-medence nagy-nagy területén találunk olyanokat mint mi, és akkor ezáltal is támogassuk egymást, ezáltal is tudjuk egymást buzdítani arra, hogy tartsanak ki, és legyenek magyarok

- mesélte Henzel György, a búcsi Katona Mihály Alapiskola pedagógusa.

A műsor stábja ott volt, mikor június 4-én felhúzták Felvidék lobogóját Gombaszögön.

A talapzat mellé egy fát ültettünk, amit azzal az 1100 maréknyi földdel temettünk be, amit a felvidéki magyarok elküldtek, eljuttattak számunkra, összesen 600 különböző településről. Azt kívánom, hogy gyarapodjunk, és hogy maradjunk meg magyarnak. Ez az elmúlt száz év nem volt zökkenőmentes, és mi mégis itt vagyunk, ha nehézségek árán is de közösségünk boldogulni tudott, és hiszem, hogy boldogulni fog az elkövetkező évszázadban is

- mondta Orosz Őrs, a Sine Metu Polgári Társulás elnöke.

A felvidéki magyarok mindent megtesznek azért, hogy ez tényleg így legyen.

Borítókép: a videó egy kivágott kockája

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában