A magyar kultúra napja

2020.01.16. 14:21

Miklósa Erika Sanghajban koncertezik

Az ingyenes rendezvény helyszíne a Hudec László tervezte Moore-emléktemplom.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Miklósa Erika világhírű koloratúrszoprán és Horváth István tenor lép kedden a magyar kultúra napja alkalmából tartandó koncerten Sanghajban, az ottani főkonzulátus szervezésében.

A főkonzulátus immár 5. alkalommal rendezi meg a koncertet Sanghajban, a Hudec László tervezte Moore-emléktemplomban. Az esemény a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósul meg és a magyar kultúra napja, valamint a kínai újév köszöntése alkalmából tartják meg olvasható a főkonzulátus csütörtöki közleményében.

Az összegzés felidézi, hogy

Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa hagyományteremtő céllal 2016-ban rendezte meg az első magyar kultúra napi újévi koncertjét az Angelica leánykar vendégszereplésével.

A külképviselet azóta minden évben minőségi programmal ünnepli a magyar kultúra napját és mutatja be hazánk kiemelkedő kulturális értékeit.

Mint írják, 2017-ben Vásáry André operaénekes, 2018-ban az Egri Érseki Fiúkórus, 2019-ben a MusiColore Énekegyüttes adott telt házas koncertet a Moore-emléktemplomban.

A közlemény szerint

a minden évben kiemelt érdeklődéssel kísért eseményen jelentős számban vesznek részt Sanghaj vezetői, a régió meghatározó vállalatainak vezetői, a kulturális élet véleményformáló képviselői, üzletemberek és a diplomáciai testület tagjai.

Az ingyenes koncert helyszíne az eredetileg 1887-ben épített metodista templom, amelyet 1929-ben Hudec László tervei alapján alakították át. A templom nevét J. M. Moore-ról kapta, aki 1890-ben lánya emlékére egy nagyobb támogatást ajánlott fel az egyháznak.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.

Borítókép: Miklósa Erika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában