Művelődés és szórakozás

2019.03.01. 16:00

Ilyen sokan ritkán lépik át kultúrházak küszöbét

Több mint százhatvanezren vettek részt idén a Kultúrházak éjjel-nappal mintegy 1100 programján, amelyeket 261 településen és 400 helyszínen rendeztek meg február közepén.

A részvételi adatokat Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke ismertette pénteken a sorozatról rendezett budapesti sajtótájékoztatón.

Kiemelte: ezek a rendezvények felhívják a figyelmet a sokszínűségre és a kisebb közösségekre is,

hiszen kiemelten fontos az a munka, amit ezeken a kistelepüléseken a közművelődési szakemberek végeznek,

„minden nap értéket adva, az idei szlogennek megfelelően”.

Bordás István, a Kultúrházak éjjel-nappalt szervező Magyar Népművelők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a programok között a hagyományos farsangi, népművészeti és kézműves programok mellett számos sport-, tudományos és ismeretterjesztő, gasztronómiai és rekreációs eseményt is szerveztek a házak.

Programok az Erdőkertesi Faluház És Könyvtárban
Fotó: Kultúrházak éjjel-nappal / Facebook

Kiemelte, hogy idén is a legtöbb programot Pest megyében szervezték, az összesítésben második helyen Bács-Kiskun megye, harmadikként pedig Jász-Nagykun Szolnok megye végzett. Egy-egy megyében átlagban 50 program zajlott. Mint mondta, hogy a Kultúrházak éjjel-nappal történetében először, a Csoóri Sándor Alap támogatásával hét határon túli településen is tartottak táncházat: Bécsben, Révkomáromban, Szabadkán, Lendván, Nagybányán, Kórógyon és Tiszapéterfalván a magyar népzene jeles képviselői léptek fel.

Fánkevés a Deszki Faluházban
Fotó: Kultúrházak éjjel-nappal / Facebook

A tizenharmadik alkalommal megrendezett sorozathoz kapcsolódva idén is hirdettek spot-, fotó-, és plakátpályázatot. A #vanképedhozzánk? fotópályázatra a közművelődési intézmények rendezvényein készült képekkel nevezhettek az érdeklődők és az intézmények. A zsűri a 144 alkotótól beérkezett 279 fotóból Tóta Krisztián Kecskeméten készített fotóját díjazta az első hellyel, a második Peka Roland veszprémi képe, a harmadik Rostás Bea Piros Egerben készült fényképe lett.

A #mindentegylapra! pályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat vártak a szervezők. Itt 52 alkotó 112 plakátjából az első díjat Fekete Éva a Panyolafesztre készült plakátja nyerte, a második az Egri Kulturális és Művészeti Központ Mesterségem Címere plakátja, a harmadik Jónás Attila Denevérek című plakátja lett.

A szelfiverseny győztes fotója
Fotó: Kultúrházak éjjel-nappal / Facebook

A spotpályázatra figyelemfelkeltő, az akció tartalmát és aktuális üzenetét erőteljesen megjelenítő, maximum egyperces reklámspottal lehetett nevezni. Az első díjat a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ, a másodikat az Egri Kulturális és Művészeti Központ spotja nyerte, a harmadik a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház lett, a különdíjas az Abonyi Lajos Művelődési Ház Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely Jandácsik Pál által készített spotja nyerte.

A díjazottak elismerő okleveleket és pénzjutalmat kaptak. A spotpályázat összdíjazása bruttó 160 ezer forint volt, amelyet a zsűri a beérkezett pályamunkák között az általa kiemelt szempontok szerint osztott fel, a fotó-, és plakátpályázaton az első helyezett 80 ezer, a második 50 ezer, a harmadik 30 ezer forintot kapott.

A szelfipályázat győztese Czabán József Attiláné lett, aki 30 ezer forint értékű kultúrautalványt nyert.

Bordás István a rendezvényen bejelentette, hogy jövőre február 14. és 16. között rendezik meg a Kultúrházak éjjel-nappal eseményt.

Borítókép: táncosok a Kultúrházak éjjel-nappal című rendezvénysorozat egyik résztvevő intézményében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában