Régi-új gazdagságunk

2019.03.24. 08:00

Album és DVD jelent meg az Értéktár programban vásárolt műkincsekről

Az Értéktár program négyéves munkája alatt 34 műkincset, illetve gyűjteményt sikerült megmenteni és elhelyezni tartós letétbe.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programjának hivatalos zárásaként Értéktár – A Magyar Nemzeti Bank értékteremtő programja 2014-2018 címmel magyar-angol nyelvű, DVD-el ellátott albumot mutattak be pénteken Budapesten.

Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, az Értéktár program vezetője az albumot bemutató sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a 30 milliárd forintos keretből gazdálkodó program célja az volt, hogy a történelmi viharok során külföldre került különféle magyar műveket, a magyarországi hagyatékokban fellelhető értékes, világszínvonalú alkotásokat összegyűjtse, megvásárolja és a szakmúzeumokban letétbe helyezve közkinccsé és a nagyközönség számára elérhetővé tegye.

A közgyűjteményekben elhelyezett műkincseket a program indulása óta több mint 600 ezren látták

- emelte ki Gerhardt Ferenc.

Mint elmondta, az MNB Igazgatóság a közgyűjtemények szakembereiből álló Tanácsadó Testület ajánlása és értékbecslése alapján hajtotta végre a vásárlásokat. A testületben többek között Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, Varga Benedek és Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum jelenlegi és volt főigazgatója, Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, Szabó Csaba és Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár jelenlegi és volt főigazgatója, Nagy Mihály, az Emmi Kulturális Államtitkársága kulturális kapcsolatok főosztályának a vezetője, valamint Árvai-Józsa Kitty művészettörténész foglalt helyet.

Gerhardt Ferenc hangsúlyozta, hogy az MNB kulturális missziója megfelelt a nemzetközi gyakorlatnak, az Értéktár programhoz hasonló, azt mennyiségében jelentősen meghaladó művészeti gyűjteménnyel rendelkezik például az angol, az osztrák, a belga, az észt, a francia, a cseh, a német és a spanyol jegybank is.

Hozzátette:

az MNB kulturális missziója az album megjelentetésével nem ér véget.

Ezeket a műtárgyakat, gyűjteményeket sorba kérik kölcsön magyarországi és nemzetközi múzeumok – mutatott rá, példaként említve Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című festményét, amelyet a olaszországi bellunói városi múzeum kért kölcsön. Kövesi István festménygyűjteményét a Virág Judit Galériában, a Szent István Király Múzeumban és a Déri Múzeumban is láthatta a közönség, a Kiss Ferenc-gyűjteményt pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Vaszary Galéria és az Iparművészeti Múzeum is bemutatta.

Nagy Mihály főosztályvezető hangsúlyozta, hogy a programnak köszönhetően Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye a Krisztus-trilógia másik két darabjával együtt ezentúl hosszú távon is látható lesz a debreceni Déri Múzeumban.

Tóth Csaba régész-muzeológus az albumot bemutatva elmondta: a kétnyelvű kötet mind a 34 megvásárolt műtárgyról és gyűjteményről áttekintést ad, a gyűjteményekből reprezentatív válogatást mutatva be. Az album bemutatja a műtárgyak történetét, tágabb történeti- és művészettörténeti keretbe helyezve őket, illetve a tárgyak, gyűjtemények életútját és utóéletét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában