Zseniális alkotások

2018.11.15. 11:14

Rengetegen indultak a magyar kvartett zeneszerzőversenyén

A Central European String Quartet nemzetközi pályázatára 27 ország 75 komponistája jelentkezett.

Miranda Liu hegedűművész, a Central European String Quartet vonósnégyes tagja az ECHO Tv Kultúrklub című műsorának vendége volt, ahol elmondta: a zeneszerzőverseny az együttes tagjainak közös ötlete volt. Mint kifejtette, fontos számukra a kortárs zene és az új művek születésének ösztönzése, és szerettek volna egy teljesen új vonósnégyesre írt művet bemutatni az évadban.

Felidézte, hogy a verseny bármely ország bármilyen életkorú szerzői számára nyitott volt, a központi (de nem kötelező) témának pedig a pacsirta motívumát jelölték ki. Rámutatott, hogy kizárólag magas színvonalú művek érkeztek 27 ország 75 szerzője tollából. Felidézte: két fordulóban bírálták el a versenyműveket, mindet végigjátszották a kvartettel. A hegedűművész kiemelte, hogy

noha minden darabnak saját arca volt és sok kreatív mű érkezett, végül egyértelmű volt a zsűri számára, hogy Leonardo Mezzalira alkotása lesz a győztes szerzemény.

A teljes beszélgetés:

Borítókép: Miranda Liu. Forrás: Echo TV / youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában