kiállítják

2018.09.04. 18:00

Különleges Erkel-kéziratot kapott a gyulai Erkel-múzeum

A zeneszerző 1849-ben írt bejegyzést Marczibányi Mária emlékkönyvébe, kiegészítve azt egy kottával; a relikviát kedden sajtótájékoztatón mutatták be gyulai szakemberek az Erkel Ferenc Múzeumban.

Gyula, 2018. szeptember 4. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum tulajdonába került Erkel-kézirat a relikviát bemutató sajtótájékoztatón 2018. szeptember 4-én. A zeneszerző 1849-ben írt bejegyzést a fővárosi zenei életet jól ismerő Marczibányi Mária emlékkönyvébe, kiegészítve azt egy kottával. MTI Fotó: Rosta Tibor

A sajtótájékoztatón Nátor Éva zongoraművész játszotta el a zeneszerző által lejegyzett kottát.

Dombi Ildikó, a gyulai kiállítóhelyeket és az Erkel Ferenc Múzeumot is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egy erdélyi család kereste meg az intézményt hat hónappal ezelőtt, hogy az Erkel-hagyaték legnagyobb magyarországi gyűjteményének szakembereit bízzák meg az addig általuk őrzött kézirat gondozásával.

Liska András, a múzeum szakmai vezetője felidézte:

már a múlt században megállapították, hogy a kézirat és a hozzá kapcsolódó partitúra eredeti, vagyis Erkel maga írta azt 1849-ben a fővárosi zenei életet jól ismerő Marczibányi Mária emlékkönyvébe.

Mint Dombi Ildikó elmondta, hogy az Erkel-relikvia megvásárlását a Nemzeti Kulturális Alap 600 ezer forinttal támogatta.

Erkel kézírása
MTI Fotó: Rosta Tibor

Az új kézirat szeptember 18-tól a felújított Almássy-kastélyban lesz látható, ahol mellette megtekinthető lesz az a babérkoszorú is, amelyet a műkedvelők adományoztak Erkel Ferencnek karmesterségének 50. évfordulója alkalmából.

A babérkoszorú aranyból készült és évtizedek óta egy gyulai bank páncéltermében őrzik.

Borítókép: MTI Fotó / Rosta Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában