Nem csak három a tánc

2018.06.01. 16:59

Könnyű a Magyar Nemzeti Balettet táncba vinni

Alig két hét leforgása alatt az Operaház balettegyüttese Pozsonyban, Brnóban és Győrben is elbájolja közönségét - más-más előadásokkal.

Elsőként Pozsonyban, a Több mint szomszéd: magyar kulturális hét vendégeként lép fel a Magyar Nemzeti Balett június 7-én, a Szlovák Nemzeti Színház Eurokontext fesztiválja keretében vendégszerepel a Bartók Tánctriptichon, mely – mint a neve is jelzi – három produkcióból áll. A fából faragott királyfi ősbemutatójának 100. évfordulójára készült est jubileumi előadását Frenák Pál koreografálta. Az előadásban Magyar Nemzeti Balett tagjai és a Compagnie Pal Frenak táncosai együtt szerepelnek. Látható lesz még A csodálatos mandarin Seregi László legendás koreográfiájával és jelmezeivel, a főszerepeket Bajári Levente és Popova Aleszja alakítja.

A csodálatos mandarin
Fotó: Nagy Attila

 

Juhász Zsolt, Táncszvit című alkotásában Bajári Levente és Bakó-Pisla Artemisz látható a Duna Művészegyüttessel egy közös néptánc-produkcióban. Az esten a Magyar Állami Operaház Zenekarát Kovács János vezényli.

Táncszvit
Fotó: Nagy Attila

Június 16-án Csehországba egy az idén bemutatott modern balett, a LOL című produkció utazik, a brnói Dance 100 fesztivál közönségének nagy örömére. Ezt az előadást három Hans van Manen-darabból állították össze: a Trois Gnossiennes című érzelmes pas de deux-ből, az Astor Piazzolla zenéje által inspirált 5 tangóból és a szellemes Black Cake-ből.

LOL
Fotó: Rákossy Péter

Június 20-án a Magyar Nemzeti Balett Győrben is képviselteti magát a XIV. Magyar Táncfesztiválon. A Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán lesz látható Venekei Marianna első egészestés koreográfiája, A vágy villamosa. Ez egy táncdráma, melyet Tennessee Williams világhírű művéből Dés László zeneszerzővel közösen alkottak meg, és tavaly júniusban mutatták be.

A vágy villamosa
Fotó: Nagy Attila

Mindeközben Budapesten is kiváló programokkal várja közönségét az együttes. Június 1. és 10. között újabb 10 előadás látható a Hófehérke és a 7 törpe táncjátékból az Erkel Színházban. A népszerű produkció ifj. Harangozó Gyula koreográfus, Kocsák Tibor zeneszerző, Kentaur díszlet- és Velich Rita jelmeztervező munkáját dicséri. Az előadásokon az Opera Zenekart Hámori Máté, Kollár Imre és Szennai Kálmán vezényli.

Emellett Sir Elton John és Lee Hall méltán népszerű alkotásában, a Billy Elliot – a Musical című zenés darabban június 19-től július 14-ig több alkalommal is közreműködik az együttes. Szirtes Tamás rendezése 2016 nyarán mutatkozott be nagy sikerrel az Operaházban, az idén Seregi-díjjal kitüntetett Tihanyi Ákos koreográfiájával.

Fotó: Nagy Attila

A történet szerint az 1980-as években egy angliai kisvárosból, hátrányos körülmények közül induló kisfiúnak is esélye nyílik, hogy utat találjon a tánc és a művészet felé. A produkcióban olyan neves művészek szerepelnek, mint Stohl András, Németh Kristóf, Tóth Sándor, Auksz Éva, Gallusz Nikolett vagy Ladinek Judit, továbbá Bencze Ilona, Csákányi Eszter és Hűvösvölgyi Ildikó. A gyerekszereplők közé a Madách Táncművészeti Iskola növendékeinek újabb és újabb generációi kerültek be. A jövő nemzedék balettművészei számára is inspirációt hordozó darab A hattyúk tavából is tartalmaz egy betétet, amiben a Magyar Nemzeti Balett táncosai is közreműködnek. A Magyar Állami Operaház Zenekarát Köteles Géza és Silló István dirigálja.

Borítókép: A Hófehérke és a 7 törpe című előadás. Fotó: Nagy Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában