rekord

2018.03.22. 10:55

Óriási az érdeklődés a III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny iránt

A március 17-i jelentkezési határidőig 38 országból 145-en jelentkeztek, 97 nő és 48 férfi énekes.

Minden eddiginél több érvényes jelentkezés érkezett a Zeneakadémián szeptemberben rendezendő III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyre – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

A március 17-i jelentkezési határidőig 38 országból 145-en jelentkeztek, 97 nő és 48 férfi énekes. A magyar énekesek közül 18-an adták be jelentkezésüket, másfélszer többen, mint a 2016-ban megrendezett előző megmérettetésre.

„Ez egy nehéz és komoly verseny: a rendkívüli érdeklődés mellett természetesen a jelentkezés feltételei – a teljes, négy fordulónyi repertoár megadása mellett két friss videót is fel kellett tölteniük a fiatal énekeseknek – a hajrában jelentősen megszűrték a jelentkezőket”

- idézi a közlemény Marton Éva Kossuth-díjas operaénekest, a nemzet művészét, aki a verseny névadója és a zsűri elnöke.

Marton Éva szerint igazi világverseny született és ami nagyon fontos, a legnagyobb operaversenyekhez nagyságrendileg sem mérhető költségvetésből. A következő hetekben a válogató zsűrit alkotó Kocsár Balázzsal és Kiss B. Atillával háromszáz-háromszáz videofelvételt néznek végig, hogy kiválasszák az őszi fordulókba bejutó mintegy 80-90 jelentkezőt.

„A döntésünk eredményeként kialakuló mezőny névsora a martoncompetition.hu honlapon lesz olvasható legkésőbb április 15-én”

- mondta el Marton Éva.

Az őszi élő fordulókba továbbjutó versenyzők egy Liszt-dal és hét ária előadásával mérettetik meg magukat. A darabokat kívülről, eredeti hangnemben, eredeti nyelven és a teljes verzióban kell majd előadniuk. A szeptember 10. és 16. között a nagyközönség előtt zajló fordulók helyszíne – a megmérettetés történetében első alkalommal a gáláé is – a Zeneakadémia lesz, s a versenyt az élő internetes közvetítésnek köszönhetően Magyarország és a világ minden pontjáról követhetik majd az érdeklődők. A döntőben és a gálán a Magyar Állami Operaház Zenekara működik közre Kocsár Balázs vezényletével. A 42 ezer euró (mintegy 13 millió forint) összértékű díjak mellett számos különdíjat, koncertfelkéréseket és ösztöndíjakat vehetnek át a legkiválóbbnak bizonyuló versenyzők.

A versenyt a magyar kormány által biztosított mintegy 100 millió forintos céltámogatásból a Zeneakadémia rendezi, a projekt vezetője Csonka András kulturális igazgató. A megmérettetés Marton Éva vezette zsűrijébe az operavilág olyan magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást, mint Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera intendánsa; Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere; Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora; Teimuraz Gugushvili, a Tbiliszi Konzervatórium professzora; Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője; Eva Wagner-Pasquier, a Bayreuthi Fesztivál korábbi igazgatója; magyar részről Meláth Andrea, a Zeneakadémia ének tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A közleményben Marton Éva kiemelte, hogy egy verseny erejét a díjazottak későbbi karrierje is fémjelzi. Az eddigi énekversenyek díjazottjai közül többek között a 2014-es nagydíjas Vörös Szilviát állandóan foglalkoztatja a Magyar Állami Operaház, rendszeresen koncertezik és már külföldön is bontogatja szárnyait, most kapott kétéves szerződést a bécsi Staatsoperban. A 2014-es verseny második díjasa, Tatiana Zhuravel ukrán koloratúr-szoprán kiválóan alakította Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról című operájának női főszerepét a Magyar Állami Operaház 2017-es januári premierjén. A 2016-os második díjas Horti Lilla, a Zeneakadémia nemrég végzett hallgatója rendszeresen lép fel koncerteken és dalesteken, szerződése van a Magyar Állami Operaházban, többek között Mimit énekelt a 2017-es decemberi Bohémélet előadásokban, továbbá Rosalindát a pécsi Denevérben – sorolja a példákat az összegzés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában