Jótékonyság

2018.01.18. 10:09

Harcsa Veronika az autistákért koncertezik a Zeneakadémián

Az énekesnő Razvaljajeva Anasztázia hárfaművésszel és Gyémánt Bálint gitárossal áll színpadra pénteken.

Kapolcs, 2014. augusztus 1. Harcsa Veronika énekel a 24. Mûvészetek Völgye fesztiválon Kapolcson, a Harcsa Veronika Udvarban a Bin-Jip zenekar koncertjén 2014. július 31-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

„A műsor első felében Razvaljajeva Anasztázia orosz származású, Magyarországon élő hárfaművésszel az idén száz éve elhunyt francia zeneszerző, Claude Debussy műveit adjuk elő, majd a szünet után állandó alkotótársammal, Gyémánt Bálint gitárossal adunk műsort. Nagy megtiszteltetés tenni egy jó ügy érdekében” – mondta Harcsa Veronika az M1 csatorna csütörtök reggeli műsorában.

A ferences jótékonysági est kapcsán Szabó József, az OFM lelki igazgatója arról beszélt, hogy az Autista Segítő Központ bentlakásos intézmény, amely segít az autizmussal élő fiatalok helyét megtalálni a közoktatásban, a szolgáltató részlegben.

Kitért arra, hogy először a Müpában tartottak nagyobb ferences jótékonysági rendezvényt, majd immár hatodik alkalommal a Zeneakadémia fogadja be őket.

A január 19-i koncert védnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Borítóképünkön Harcsa Veronika énekel a 24. Művészetek Völgye fesztiválon Kapolcson 2014. július 31-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában