Krimi

2023.05.10. 13:25

Mindenkit meglephet a bíróságon VV Fanni feltételezett gyilkosa

Öt éve húzódó ügynek kerülhet pont a végére szerdán, hiszen a perbeszédek után az ítélőtábla egy hét múlva döntésre jut a feltételezett gyilkossal kapcsolatban. Azért még lehetnek meglepetések az eset kapcsán...

Forrás: Bors

Május 17-én lezárul kis hazánk kriminalisztikai történelmében az egyik legrejtélyesebb ügy, az öt éve eltűnt VV Fanni esete. 2017-ben a mindössze 24 éves lány a lakásán találkozott B. Lászlóval, aki a vád szerint azzal a céllal érkezett oda, hogy pénzhez jusson. Hogy a Budapest XIII. kerületében található ingatlanban pontosan mi történt, azt valószínűleg már soha nem tudjuk meg, ami azonban tény, hogy Fannit utoljára a társasház mélygarázsa kamerájának felvételén láthattuk aléltan, a feltételezett gyilkosa karjaiban. A felvételen látni, hogy eszméletlen állapotban van és a vádlott bérelt kocsijában DNS-mintát is talált a rendőrség, mi több, Fanni vérét is – írja a Bors.

Utolsó esély a védelemnek

A kocsi, típusa szerint egy Citroën Cactus városi terepjáró volt, aminek – az ügyészség megalapozott véleménye szerint – a csomagtartójába pakolta Fannit B. László. Az autónak kulcsszerepe van tehát – mondja a sértett család képviselője, Lichy József, és ebben talált a védelem még egy kapaszkodópontot, amelyre még utoljára hivatkozni fog.

– Úgynevezett bizonyítási indítványt adott be a védelem ismét. Ebben az áll, hogy kérik, hadd bizonyíthassák be azt, hogy Fanni nem férhetett bele a nevezett autó csomagtartójába, egy 80 x 103 centiméteres helyre. 

A család képviselőjeként ezt nem fogom tanácsolni, hiszen már egyszer első fokon elutasították ezt a kérelmet. Ugyanakkor ezzel azt bizonyítja a vádlott, hogy semmi más nincs a kezében, azaz

ha próbababával ki is kísérleteznénk, befért-e a csomagtartóba Fanni vagy sem, akkor sem lenne ez perdöntő bizonyíték, hiszen a lány vérét és DNS-ét már megtaláltuk ugyanott

– kezdte a sértett család ügyvédje, aki biztos benne, hogy kiáll az igazukért, és szeretné, ha végre kimondanák másodfokon is: Fanni gyilkosa élete végéig börtönben marad!

Az elhíresült kép, az utolsó, ami VV Fanniról készült...
Forrás: Bors

– Első fokon 25 év és életfogytig tartó szabadságvesztést ítéltek B. Lászlónak, azonban azt reméljük, súlyosbítják ezt maximumra, ami 40 év – folytatta az ügyvéd tovább. Majd azt is hozzá tette, hogy Fanni ügye már most is korszakalkotó, hiszen holttest hiányában a lány gyilkosát első fokon is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

Közönyös B. László arca

Nem gyakori, sőt, ritka, mint a fehér holló, hogy holttest hiányában ilyen erős döntés szülessen, de a szerdai tárgyaláson még lehet próbálkozni az enyhítés reményében.  

– Még utoljára  minden érintett felszólalhat: elsőként az ügyész, majd a védelem mond védőbeszédet. A sértett fél képviselője, azaz személyem következik a sorban, és utoljára szót kap a vádlott is.

 – hangsúlyozta dr. Lichy József, a család képviselője, aki szerint lehet, hogy sohasem tudjuk meg, valójában mi történt, mégis egy  jogerős ítélettel a család legalább némiképp le tudná zárni a lány elvesztésének ügyét.

Érdekesség: a vádlott az egész ügy során közömbösen, közönyösen viselkedett mind az elhangzottakkal kapcsolatban, mind a sértett családját látva. Soha nem látni érzelmet az arcán.

B. László az utolsó szó jogán azt mondta:

Az ügy eleje óta, hangsúlyozom, hogy nem bántottam, és nem öltem meg Novozánszi Fannit. 

 

A kamerafelvételen a szakértők is elmondtak, hogy alélt állapotban volt Fanni, és a vér mennyisége sem volt elegendő a halálához. Nem életellenes mennyiségű, hanem eszméletvesztéshez elegendő. Ha az általam bérelt kocsiban lett volna Fanni, ha benne lett volna, akkor sem fért volna el. Lehetetlen. A bíró csak tét nélkül indokolt. 

 

Elevenvetessel élnék az ügyészség kapcsolatban. Ellentmondásba került önmagával, csak közvetett bizonyítékok nélkül érvelt. Hogyan lehet közvetlen bizonyitekokbol megallapitani, hogy Fanni eletet mar a lakasban elvettem. Logikátlannak találom. Vádolom a birosagot továbbá azzal, hogy nem kellően tárta fel a tényeket. 

 

Hogy volt-e anyagi gondom ekkoriban? Nem volt!

 

- mondta sokszor elcsukló hangon a vádlott, B. László, aki többször hangsúlyozta, hogy az eljárásban több végzetes ellentmondást vélt felfedezés, ezt szeretete volna az utolsó szó jogán hangsúlyozni. Kiemelte, hogy nem volt indoka bántani Novozánszki Fannit, nem vette el az életét sem. Elmondta, hogy bár nem volt akkoriban vagyonos, de nem szorult Fanni pénzére, ezzel ellent mond azzal, hogy az ellene felhozott vádban nyereségvágyból elkövetett életellenes cselekedettel vádolják.

 

A bíróság érvelése egy rosszul szerkesztett fikció!

 

- mondta végül a vádlott az ítélőtábla előtt saját védelmében tartott, felolvasott beszédében. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!