Krimi

2023.01.20. 05:13

Így fogták el a férfit, aki túszul ejtette saját kisfiát a fővárosban (videó)

A férfi az élettársát is bántalmazta.

Forrás: Shutterstock

Fotó: New Africa

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak segítségével elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint kedd este megverte élettársát, majd közös gyermekükkel bezárkózott III. kerületi lakásukba – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra érkezett bejelentés arról, hogy a III. kerület, Szentendrei úton lévő egyik házban az egyik lakó segítségért kiált. Egy nő ment ki a kiérkezett rendőrökhöz, beszámolt arról, hogy bántalmazták, és a rendőrök segítségét kérte párjával szemben. Az adatgyűjtés és a helyszínen tapasztalt körülmények alapján indokolttá vált a Terrorelhárítási Központ kirendelése is – tudatták.

A férfit a TEK munkatársai csütörtök éjszaka elfogták a lakásában, majd átadták a rendőröknek, akik előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A kisgyermeknek az eset során nem keletkezett sérülése.

A férfit a nyomozók kapcsolati erőszak, könnyű testi sértés, valamint kiskorú veszélyeztetése gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi a terhére rótt bűncselekmények elkövetését tagadta. A rendőrök őrizetbe vették, valamint indítványozták letartóztatását – olvasható a közleményben.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!