Megkezdődött a kártérítési per

2022.01.21. 20:37

Négymilliárdos kártérítést követelnek a Hableány-tragédia áldozatainak hozzátartozói

A Hablány-tragédia 78 dél-koreai károsultja azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze a két alperest a személyiségi jogaik megsértéséből fakadó sérelemdíj megfizetésére.

A pert, a 2019. május 29-i dunai hajóbaleset károsultjai, valamint az áldozatok hozzátartozói indították a balesetben résztvevő két hajót üzemeltető hajózási társaság ellen - írja a magyarnemzet.hu.

Az összesen 78 felperes azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze a két alperest a személyiségi jogaik megsértéséből fakadó – összesen több mint négymilliárd forint – sérelemdíj megfizetésére, mivel álláspontjuk szerint a baleset, illetve ebből kifolyólag a felperesek sérelme az alperesek által üzemeltetett hajókkal, illetve azok irányításával kapcsolatos hajózási szabálytalanságok, mulasztások miatt következett be. 

Az alperesek vitatták a keresetlevél állításait. A perben a bíróság összegezte a felek perfelvételi nyilatkozatait, melyeket a tárgyaláson jelen lévők szóban kiegészíthettek. A bíróság a tárgyaláson döntött a felek perfelvétel során előterjesztett kérelmeiről, majd anyagi pervezetés körében tájékoztatást adott a feleket terhelő bizonyítási kötelezettség tárgyában.

A perfelvételi tárgyalást a bíróság – az alperesek kérelmére – 2022. március 25-re halasztotta.

A Magyar Nemzet korábban megírta: kilencszáz oldalas keresetlevélben összesen 4,3 milliárd forint sérelemdíj megfizetésének a megítélését kéri a Fővárosi Törvényszéktől a magyar Oppenheim Ügyvédi Iroda a Hableány-katasztrófa dél-koreai áldozatainak a hozzátartozói, valamint a hét túlélő nevében. (A sérelemdíj a korábbi nem vagyoni kár miatti kártérítés.)

A felperesekkel szemben a hajókatasztrófát okozó Viking Sigyn szállodahajó tulajdonosa, a svájci bejegyzésű Viking River Cruises AG, valamint a Hableány sétahajó üzemeltetője, a magyar Panoráma Deck Kft. az alperes. A keresetlevélben a két társaság egyetemleges felelősségének a kimondását kéri a felpereseket képviselő ügyvédi iroda.

A kártérítési keresetlevél szóvá teszi, hogy a Hableány kormányállásából nem volt teljes körű kilátás a fedélzeti ponyva és a hajókémény miatt. Sógor Zsolt, a Panoráma Deck Kft. ügyvédje szerint a szabályzat 240 fokos kilátást ír elő és nem teljes, 360 fokost. A hajókémény pedig a kormányállás felett egy méterrel volt a Hableányon. A büntetőperben éppen a legutóbbi tárgyaláson kérdezték meg erről a nautikai igazságügyi szakértőt, aki leszögezte: az, hogy egy méterre kiemelkedik a kémény, megnöveli a láthatóságot. A Viking Sigynt kormányzó kapitánynak ezért még inkább fel kellett volna, hogy tűnjön az előtte jobbra, vele egy irányba, de lassabban haladó magyar sétahajó.

Sógor Zsolt egyébként azért sem tartja elfogadhatónak az Oppenheim-iroda keresetlevelében a magyar cégre vonatkozó állításokat, mert azokat a jelenleg is zajló büntetőperben sem vizsgálták, és várhatóan nem is fogják. 

A Hableány személyzetének a felelőssége egy pillanatra sem merült fel a büntetőeljárás során.

A Hableány-katasztrófa ügyében nem csak az Oppenheim-iroda élt kártérítési igénnyel. A Panoráma Deck Kft. nevében szintén tavaly nyújtottak be keresetlevelet, amelyben a  Viking River Cruises AG. felelősségének a megállapítását és többmilliárdos kártérítés megítélését kérték. A törvényszék ezt befogadta, de még nem kezdődött meg a perfelvétel.

A Hableánnyal utazásokat szervező dél-koreai cég kétszázmillió dolláros kárigényt nyújtott be a Viking River Cruises AG norvég tulajdonú cégóriásnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!