Kevesen dolgozunk

2018.06.22. 07:55

Parragh László: súlyos munkaerőhiánnyal szembesülhetünk

Míg 2015-ben 35 ezer ember hiányzott a magyar munkaerőpiacról, idén már több mint 90 ezer.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a közeljövőben súlyos munkaerőhiánnyal szembesülhet hazánk, ha nem mozgósítja a tartalékait. Az elnök az Echo TV Napi aktuális című műsorában rámutatott, hogy a jelenség már a befektetéseknek és a GDP növekedésének is a korlátjává vált.

Parragh László a KSH adataira hivatkozva hozzátette: idén majdnem háromszor annyi ember hiányzik a munkaerőpiacról, mint három évvel ezelőtt. Úgy látja, ha ez a tendencia nem változik, ez akár 2%-kal is visszafoghatja az éves GDP bővülést és vele együtt az egész magyar gazdaságot.

Az MKIK elnöke szerint elfogyott a fehér, keresztény gyökerű munkaerő. Ugyanakkor a megoldás nem a bevándorlásban, a munkaerőimportban, hanem a belső erőforrások mozgósításában rejlik.

„Kudarcot vallottak ezek az elképzelések” – fogalmazott, utalva a nyugat-európai példákra. Parragh László álláspontja szerint komoly előrelépést jelenthetne a közmunkások, a romák, a kisvállalkozók, az oktatásból lemorzsolódott fiatalok, a nyugdíjasok és az otthon gyermeküket ápoló nők mozgósítása és becsatornázása az elsődleges munkaerőpiacra.

A borítókép forrása: Echo TV / Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában