növekvő tendencia

2020.09.15. 07:33

Kiugróan jó évet zár a horgászat

A járvány ideje alatt hetente nagyjából ötezerrel nőtt a horgászok száma, már több mint 695 ezren regisztráltak, ez 275 ezres bővülés a három évvel ezelőtti számhoz képest.

Forrás: Shutterstock

A hazai horgászati ágazat idei forgalma nagyjából 20 százalékkal múlja felül a tavalyi mintegy 40 milliárd forintot – mondta a Világgazdaságnak Dérer István, az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ főigazgatója, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettese.

A szakember a lap keddi számában kifejtette: horgászni a járvány idején is megengedett volt, így sokan visszatértek korábbi hobbijukhoz, vagy családi programként választották vízparti kiránduláshoz.

Hetente nagyjából ötezerrel nőtt a horgászok száma, már több mint 695 ezren regisztráltak, ez 275 ezres bővülés a három évvel ezelőtti számhoz képest.

Azt is elmondta, hogy évente mintegy négyezer tonna halat telepítenek a horgászszervezet által kezelt vizekbe, de az idén egy állami intervenció keretében 1200 tonnával több kerülhet az állami tulajdonú vizekbe. A járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került haltenyésztő vállalkozásokat megsegítő, 800 millió forintos állami befektetéssel 1500 munkahelyet lehetett stabilizálni. A forgalomnövekményből származó adóbevételek miatt pedig fél évnél is hamarabb megtérült az állami befektetés.

Országosan több mint 1200 horgászbolt működik, és további több száz vállalkozás gyárt és forgalmaz horgászkelléket, etetőanyagot – olvasható a Világgazdaság cikkében.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában