sportáruházak

2017.07.24. 17:36

Folyamatosan gyarapszik a Decathlon

Jelentős mértékben hozzájárulnak a magyarországi ruházati piac lendületéhez a sportáruházak, amelyek hazai versenyében a Decathlon egyre jobban elhúz a rivális Hervistől.

A textil- és ruházati termékeket, illetve lábbeliket árusító boltok forgalma tavaly 10 százalékkal ugrott meg az egy évvel korábbihoz képest, 2010-hez viszonyítva pedig 45,3 százalékkal – olvasható a vg.hu oldalán. Hat év alatt ennél nagyobb mértékben csak az élelmiszer-, ital-, dohányáru- (134,1), illetve a csomagküldő- és internetes bevételek (546,2) lódultak meg. A ruházati piac lendülete nagyban köszönhető a sportáruházaknak is, holott a meghatározó szereplők között az elmúlt években egyre nagyobbra nyílt az olló.

A Tízpróba Magyarország Kft. által működtetett, francia gyökerű Decathlon huszonegy üzlettel van jelen Magyarországon, több mint ezer embernek ad munkát. Árbevétele az elmúlt évben 25 százalékos bővüléssel elérte a 43,49 milliárd forintot, az adózott eredménye pedig meghaladta az 1,4 milliárdot.

Hervis Sport- és Divatkereskedelmi Kft. 2012-ben elért 11,03 milliárdos szintről érdemben nem tudta feljebb tornászni magát (11,17). A tavalyi 59 millió forintos adózott eredmény erős visszaesés a 2015-ös 630 millióhoz képest, igaz, előtte évekig veszteséges működésről árulkodik a pénzügyi beszámoló.

A magyarországi sportáruházak versenyében fontos szerepet tölt be a svájci Intersport magyar leánya is, amely idehaza tizennégy egységet tart fenn, tavaly pedig 6,36 milliárd forintos forgalma volt. Idén nyílt meg Budaörsön a régió legnagyobb Intersport-áruháza, melynek alapterülete a 210 millió forintos beruházás eredményeként 2200-ról 3000 négyzetméterre nőtt. Lényeges szereplője még a piacnak a SportsDirect.com Hungary, amely a tavaly április 30-ig tartó üzleti évben 6,2 milliárd forintos árbevételt ért el. A brit vállalat Miskolc és Debrecen után 2013 nyarán Budapesten is megnyitotta első üzletét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában