Prezentációs fázis

2018.01.18. 15:26

Elindult az OTP Bank startup mentorprogramja

A közös startup akcelerátor programra száznyolcvan nemzetközi és magyar startup cég jelentkezett, s közülük hét cég kapott lehetőséget arra, hogy a bank szakembereivel együtt dolgozzon a következő hónapokban.

Magyarország nagyon vonzó piac a nemzetközi startupok számára, az emberek nyitottak a digitalizációra és az új típusú pénzügyi szolgáltatásokra, viszont még nem túl nagy a konkurencia a fintech cégek között – mondta Schenk Tamás, az OTP Bank digitális transzformációs programjának ügyvezető igazgatója az OTP Bank és a finn Nestholma tanácsadó cég közös projektjét bemutató csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón.

Az OTP tavaly ősszel hirdette meg nemzetközi mentorprogramját OTP startup akcelerátor program elnevezéssel a startupok és fintech vállalkozások számára. Az előzetes jelentkezési időszak után 15 országból 29 startup vállalkozás képviselői vehettek részt a budapesti Selection Bootcamp rendezvényen január második hetében.

Az OTP startup accelerator programja iránt élénk volt az érdeklődés, amit jól mutat, hogy a világ szinte minden részéből érkeztek fintech cégek, így a magyarokon kívül többek között indiai, nigériai, ausztrál, izraeli és amerikai vállalatok is jelentkeztek a mentorprogramba.

A háromnapos szakmai rendezvény során a startupok képviselői bemutathatták üzleti elképzeléseiket a bank és a Nestholma szakembereinek, majd a közös workshopok és előadások után több körben alakult ki a továbbjutók végleges listája. A kiválasztási folyamat alatt a 29 cégből előbb 23, majd 18 startup jutott tovább a végső prezentációs fázisba, közülük végül a Nestholma és az OTP Bank közös zsűrije hét céget választott ki a mentorprogramba.

A magyar Family Finances, az ukrán-amerikai InCust vállalkozás, az indiai Alo Agri Tech, a szlovák Prais startup, a banki rendszerek és fintech megoldások közötti IT integrációt elősegítő magyar FintechBlocks, az indiai gépi látással foglalkozó cég, a Trackometrix és a gépelés alapján biometrikus azonosítást kínáló észt startup, a KeyStroke DNA nyerte el, hogy részt vehessen a programban.

A továbbjutó cégek képviselői a program keretében februártól május végéig Budapesten, az OTP LAB irodájában a bank mentoraival és a Nestholma tanácsadóival közösen dolgozzák ki az üzleti koncepciójukat, amelyet a program végén kell majd bemutatniuk, elfogadtatniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában