Okoskarkötővel

2018.10.15. 13:12

Az Union továbbra is bízik az egészségbiztosítási piacban

A biztosító komplex életmód applikációval bővíti vállalati egészségbiztosításhoz kapcsolódó szolgáltatásait.

Stratégiai együttműködést alakított ki az Union Biztosító – a Design Terminal közreműködésével – egy hazai startup vállalkozással, a Fitpulival, ennek révén a biztosító komplex életmód applikációval bővíti vállalati egészségbiztosításhoz kapcsolódó szolgáltatásait – hangzott el a két cég közös sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.

Lehel Gábor, az Union elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy

a társaság a várhatóan januártól megváltozó egészségbiztosítási környezetben is komoly lehetőségeket lát, miután az egészségbiztosítás az elmúlt hat évben megkerülhetetlen biztosítási formává vált, mára számtalan vállalat alkalmazza munkaerő-megtartó juttatásként.

Hangsúlyozta: arra számítanak, hogy az adóterhek emelkedése sem állítja meg a fejlődést, ugyanakkor várhatóan átrendezi majd az igényeket, ami új versenyhelyzetet eredményez.

Oláh Dániel, a Fitpuli ügyvezető igazgatója elmondta: a Fitpuli egy mobilalkalmazás, amely elérhető iOS és Android rendszeren keresztül is, az applikáció önállóan is működik, de okoskarkötővel együtt sokkal pontosabb, és automatikusan gyűjti az adatokat a felhasználóról.

A Fitpuli egy platformra gyűjti az életmód- és orvosi paramétereket, és akár a munkáltatókkal is képes rendszeres információkat közölni a dolgozók egészségi állapotáról. A fejlesztést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál is regisztrálták, és garantálják, hogy a titkosított, egyedi, személyes adatokhoz csakis az adott felhasználó férhet hozzá, a vállalatokhoz kizárólag aggregált, anonim adatok juthatnak el

- közölte a Fitpuli ügyvezető igazgatója.

Lehel Gábor jelezte: az Union Biztosító a magyar egészségbiztosítási piac egyik legnagyobb szereplője, az új szerzések terén részesedése 30 százalék körüli, az egész hazai egészségbiztosítási piac mérete mintegy 11 milliárd forint.

Az Union a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group (VIG) cégcsoport tagja. Az idén április 1-jével Union Biztosító néven egyesült a VIG három biztosítótársasága: az Union Biztosító, az Erste Biztosító és a Vienna Life Biztosító. A három cég összesített díjbevétele 2017-ben elérte a 76,4 milliárd forintot, adózott eredményük 1,64 milliárd forintot tett ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában